Nektek van olyan barátotok, családtagotok vagy esetleg párotok, akivel mindent őszintén meg tudtok beszélni? Vagy ez nektek már rinyálás?

Azt tapasztalom, hogy valamiért az emberek szeretnek úgy csinálni, mintha mindig minden rendben lenne, nem lenne semmi gond vagy probléma és azt a képet akarják kialakítani magukról, hogy ők mindig erősek, magabiztosak, céltudatosak, mindent meg tudnak oldani stb., stb. Én ezt értem, ez tényleg fontos lehet a mai világban, hogy ne találjanak rajtunk fogást, ne tudjanak kihasználni vagy átverni és így tovább, de azért már egy kicsit túlzásnak érzem. Mármint szerintem azért barátok között vagy egy családban nem kellene ennyire félni attól, hogy "jajj gyengének fognak látni" vagy ilyesmi. Azt is megértem, hogy az embernek egy idő után ez már sok és mindenkinek van saját baja, nem biztos, hogy van hangulata más problémáival foglalkozni vagy ilyenek, de azért időnként szerintem belefér és az még nem a "lelkiszemetesláda" kategória. Én bevallom őszintén, hogy nem vagyok ez a szikla szilárd típus, sőt, lehetséges, hogy én már túl érzékeny vagyok, nem tudom... de nekem igenis jól esne néha kiönteni a lelkemet valakinek, mert nem tudok és nem is akarok ilyen "mindigahelyzetmagaslatánvagyok" lány lenni. Nem nagy traumákra vagy lelki sérülésekre gondolok, ahol már inkább egy szakember segítségére lenne szükség, hanem akár tényleg csak olyanokra, hogy pl. rosszul érintett egy megjegyzés, valaki beszólt, valami rosszul esett, bizonytalan vagy valamivel kapcsolatban, megbántál valamit, rossz napod volt stb., tehát ilyen kisebb dolgok, amik azért ott vannak és nem hagynak nyugodni.

Ezeket jó lenne megbeszélni valakivel (mert sokszor nem is kell feltétlenül megoldás vagy segítség, hanem néha csak arra vágyom, hogy valaki meghallgasson), de nincsen kivel. A családtagjaim úgy csinálnak mintha nem is mondtam volna semmit, hümmögnek, "jó", "van ilyen" és látszik az arcukon, hogy cseppet sem érdekli őket. Máskor pedig lekicsinylik és még meg is szólnak, hogy hogyan lehetek ennyire puhány, hisztis, rinyálós stb. Ugye vannak az ilyen tipikus mondatok, hogy "ez legyen a legnagyobb bajod", "nagy dolog", "nehogy azt hidd, hogy csak veled történik ilyen", "nem te vagy az első", "felnőtt vagy, nem így kellene viselkedni" stb., amik szerintem nem segítenek. Emlékszem gyerekként mindig azt csinálták, hogy pofonnal szemléltették, hogy ami történt az csak egy kis semmiség ahhoz képest, ami még fog történni...na most ez sem volt túl nyugtató. A barátaim pedig kínosnak érzik az ilyen témákat, ők sem beszélnek ilyenekről és nem is tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki bedob egy komolyabb kérdéskört. Mindent csak elviccelnek, mindenből valami humoros dolgot hoznak ki, ami néha jópofa és amúgy máskor szeretem, hogy ilyen a stílusuk és jókat tudunk beszélgetni, de azért hiányzik belőlük ez a kis komolyság, bizalom.