Mit lehet kezdeni az egyik barátommal?
Figyelt kérdés
Régebben sokat jártunk ki, segítettünk egymásnak de ma már félévente egy-két órát beszélünk. Belekeveredett egy roma társaságba és kihasználják rendesen. Ingyen fuvarozza őket jobbra-balra. Úgy négy hónappal ezelőtt eltörött a lába. Felhívott, hogy nem e vinném el korházba. Persze elvittem oda és vissza is. Majd megmondtam neki hogy szerintem kihasználnak jobb lenne ha megszakítanád velük a kapcsolatot. Erre azt válaszolta, "hogy ez nem igaz semmit sem tudsz mit képzelsz én nem csinálok hülyét magamból." Két hete szükségem lett volna egy órára azt mondta oké rendben. Ezt egy héttel előtte mondtam neki hogy nehogy az legyen hogy az utolsó pillanatban szólok. Aznap felhívom, hogy akkor mikor jön és azt válaszolta hogy nem tud menni mert (5-6 másodperc gondolkodás majd) a haverjának van a lagzija. 23 /F2019. febr. 5. 16:12
1/6 anonymousreview60 válasza:
Neked már semmit. Ő már az egykori barátod, csak még ezt nem fogadtad el.
2/6 anonim válasza:
Mindenki a saját hibájábol tanul!Szerintem Várj tűrelemmel és ő is rájön hogy nem jo az amit csinál!
3/6 anonim válasza:
Az előző válaszolónak igaza volt. Ez az ember már rég nem a barátod, ez a viszony már rég baromi egyoldalú és csak te erőlteted. Őt már az se érdekli, hogy élsz-e egyáltalán vagy sem. Ha jót akarsz magadnak akkor a jövőben elkerülöd és elfogadod, hogy a ti utaitok már elváltak.
4/6 anonim válasza:
Velem is ezt csinálták az álhaverok, megbeszéltünk előre valamit napokkal azelőtt (én meg ugye nem hívtam fel minden nap, hogy "akkor ugye x napon y órakor"... Megbeszélt időpont előtt hívtam, "nem hiszem hogy tudok menni" ill el is felejtette...
Ő már nem a barátod, én a helyedben nem tartanám vele a kapcsolatot.
Lehet rájön, hogy hú bizony nagyon kihasználták és akkor majd ismét barátod lesz, de ez nem biztos.
5/6 anonim válasza:
Engedd el. Eljuthat oda is a kapcsolat, hogy komolyabb dolgokat is el kezd kérni. Nincs jövője ennek a barátságnak, más irányba indultatok. Ha meg mégis visszatalál hozzád, majd eldöntöd, merre az előre.
6/6 anonim válasza:
El kell engedni és végleg becsukni az irányába nyíló kaput! Utóbbi gondolatom lényege, hogy egy barátság nem olyan, mint egy babaruha+ (Ha van hozzá kedvem vagy érdekem fűződik hozzá, akkor létezik, egyébként pedig nem!) Reális esély van arra, hogy nehezebb pillanataiban majd ismét keresNE téged, de ekkor pedig már neked lesz az az erkölcsi kötelességed, hogy nyújtott középső ujjat mutass neki! Ez ennyi volt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!