Ti fenntartanátok ezt az egykori barátságot, ismeretséget? Harmincas nők levelezése.

Tizenéves korunkban jó barátnők voltunk, bár csak ritkán találkoztunk, más városban laktunk. Ő hamarabb férjhez ment, azóta nem találkoztunk személyesen (7-8 éve), de e-mailezünk, mostanában kb. félévente váltunk levelet. Neki két kisgyereke van, én nem olyan régóta vagyok férjnél, nincs gyerekünk. Én már nem tartom őt barátnőmnek, eltávolodtunk, és az utóbbi években csak abból áll a levelezés, hogy indiszkrét kérdéseket tesz fel, pl. hogy közösen vettünk-e fel hitelt a házra, ahol élünk, vagy hogy sikerült megvenni; meg hogy akarunk-e gyereket. Neki nehezen jött össze a gyerek, anno sokat kesergett erről a levélben, részletesen ecsetelte, hogy milyen gyakran szexelnek (!), de már megint megjött neki. Sajnáltam, de ugyanakkor kicsit idegesített is. (Nekem még párom sem volt akkor.) Most, hogy "révbe értem" (= férjhez mentem), állandóan vájkál az életemben, én ezeket a kérdéseket válasz nélkül hagyom, de kb. már ötször megkérdezte, hogy albérletben élünk-e vagy közösen vettünk fel hitelt, aztán meg folyton panaszkodik, miylen rossz neki, hogy a szüleivel élnek, bezzeg nekem milyen jó. (Igen, a szüleim jómódúak, volt anyagi segítségünk, de éppen az ilyen embereknek nem szeretek erről beszélni, mert csak lehúznak, lelkiismeret-furdalást keltenek.)

Ti folytatnátok vele az ismeretséget, levelezést? Sok vizet nem zavar, mert fél év is eltelik 2 levél között. Nem kerül végül is fáradságba nekem, meg nem bosszant olyan szinten, csak egy-egy levele egy kicsit. Most például "viccesen" szemrehányást tesz, hogy elfelejtettem a szülinapját, mert egyébként ő mindig fel szokott köszönteni szülinap, névnap, karácsony stb.

De negatívnak, kicsit rosszindulatúnak, irigynek érzem ezt az ismerősnőmet, olyan érzésem van, mintha cska kíváncsiságból, vájkálásból akarná fenntartani velem az ismeretséget, nem mondjuk azért, mert valaha barátnők voltunk, és mondjuk annak az emlékére, vagy nem tudom. Mindig azt érezteti, hogy nekem könnyű dolgom van, mert nem szűkölködnek a szüleim, és nekik milyen sz*r. Meg tudja, hogy nem vagyok olyan nagyon anyatípus, mégis erről faggat, hogy akarunk-e gyereket. Nekem ez már személyes, mintha beengedném a hálószobámba azzal, ha erre válaszolok.