A régi barátnőmmel már egy éve háborúzunk, és csak egyre durvább lesz, mit tegyek?
Nos ez az egész 2017 októberjében kezdődött. 17 évesek voltunk amikor mindkettőnknek ugyan az a fiú tetszett meg. Először én nem ismertem be neki hogy nekem is ő tetszik, aztán volt egy buli, ahol a fiú a barátnőmmel csókolózott.. Nekem ez rosszul esett és nagyon kiborultam, össze vesztünk a barátnőmmel, mindenki előtt kiabáltam vele, nagyon megaláztam és szégyelltem.. Mindezek után a fiú rám írt és megkérdezte mi volt ez az egész, felajánlotta, hogy találkozzunk, persze belementem. Elmeséltem neki mindent, és azt is hogy beleszerettem. Kedvesebb volt hozzám ezután, nekem ez nagyon tetszett. A barátnőmmel osztálytársak voltunk, de megbeszéltük ezt a dolgot, ,és mondta nem beszél már a fiúval,mondhatni kibékültünk. Azon a hétvégen nálunk aludt. Mikor én elmentem fürdeni a szobámban hagytam a telefonom, és mivel én beszéltem azzal a fiúval, látta hogy írt (az elmondása szerint) és már ezzel fogadott mikor bejöttem a szobámba. Elkezdett sírni, hogy ő szereti és hogy tehettem ezt vele meg hogy hogyan mondhatom magamat "legjobb barátnőnek", nem hagyott szóhoz jutni, megpofozott, és hazament. Összetört a szívem ekkor, és tudom hogy ez az én hibám volt. Suliban mindenkit ellenem fordított, kibeszélt, stb.. Elkövettem egy oltári nagy hibát.. A fiúval ezek után is tartottam a kapcsolatot, és lefeküdtünk. Én bíztam a fiúban és elhittem azt, hogy szeret engem.. De elmondta mindenkinek hogy lefeküdt velem, és ez persze miért is ne eljutott a régi barátnőmhöz is.. Még aznap délután rámírt viberen, lehordott mindennek, veszekedett velem, én is ugyan ezt tettem.. Megfenyegetett, hogyha találkozunk, megfog verni.. Ez be is következett, ugyanis ez eset után pár héttel a szüleimmel voltam bevásárolni, éppen jöttünk ki, és a parkolóban jött velem szembe. Odasietett hozzám, megszaggatta a hajam, és nyilvánvalóan nem hagytam magam, én is küzdöttem foggal-körömmel, nagyon durván összeverekedtünk, felszakítottam a száját, nekem meg belilult a szemem.. Neki a szülei elmentek a rendőrségre feljelentést tenni, és mikor a szüleim ezt megtudták, hogy feljelentettek engem, oda mentek az ő házukhoz, és az én szüleim az övéivel össze vesztek... A barátnőm szülei késsel jöttek ki ránk, hogyha nem hagyom békén a fiút és a lányt, megölnek, stb... Otthon anyuékkal megbeszéltük ezt, a fiút békén hagytam, és elköltöztem a nagymamámhoz vidékre, új iskolába is mentem, itt jobb volt minden, 2 hónapig... A lány ismét elkezdett zaklatni engem, mindenfélét kitalálgat rólam, és azzal henceg, hogy az övé lett a fiú. Egyfolytában sírok, és azon kattogok, hogy hogyan juthattunk el idáig... Tudom, hogy a javarésze az én hibám, de már nem bírom, nincs senkim...
18/L
MIAF***????????? Ez komoly???
Ki ez a srác, akiért ennyit harcoltatok??? Rolls Royce-szal ment iskolába vagy mi?
Nah, most mindenki nyugodjon le, van egy ötletem:
Mindenki szépen bekapcsolja a TV jét, a Cool csatornára kapcsol és nézzük együtt a Mentalistát oké?
Akinek nincs TV je az neten megnézi melyik évad melyik része megy és sorozatbaráton nézi.
Na tessék menni és nézni, amint vége lesz a részeknek (16:30 kor) jöhetünk vissza veszekedni okés?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!