Miért nem szeretik azt aki introvertált egy közösségben sem?

Nem értek egyet abban hogy a világ nem kedvez az introvertáltaknak, épp ellenkezőleg, régen az emberek rá voltak kényszerülve arra hogy eljárjanak másokkal társalogni/szórakozni, vagy otthon nézhették a falat mert mást nem nagyon tudtak csinálni max olvasni, de az nonstop unalmassá válik, ma meg felkelsz benyomod a gépet este kikapcsolod és mész aludni, és jól érezted magad egész nap anélkül hogy el kellett volna hagynod az otthonod, +online ismerkedés, chatelés, szerintem a mai technika jól kiszolgálja az introvertáltak igényeinek nagy részét, persze nem kötözködni akarok, ez az én véleményem.

Kérdésre válaszolva, szerintem ép elméjű ember nem gondol rosszat egy másik emberről csak azért mert csendes, illetve a közösségekkel pedig az a helyzet hogy az introvertáltak is kedvelhetőek társasági életben annyi hogy ők a kis létszámú összeszokott társaságokat preferálják/preferáljuk.

Szerintem csak arról van szó, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni azokkal, akik nehezebben nyílnak meg. Főleg csoportosan értem. Mondjuk az adott csoport nyíltan, befogadóan áll az új kollégához, de ez neki még kevés ahhoz, hogy teljesen felszabadult legyen, több idő kellene. A többiek meg ezt elutasításnak érzékelik, tehetetlennek érzik magukat, nagyjából így gondolhatják: "Mi léptünk felé, most rajta lenne a sor, de nem csinál semmit. Mit kezdjünk még vele? Megtettünk mindent, amit tudtunk."

Plusz a legtöbb embernek, legyen akármennyire közvetlen típus, könnyen lehetnek önértékelési problémái és általában vannak is. Ha ez találkozik egy passzív, bizonytalan látszólag elutasító viselkedéssel, azt magukra veszik öntudatlanul és úgy következtetnek, hogy az új kolléga lenézi őket, rosszat gondol róluk.

Nem sértésnek szánom de a 3. azért kicsit bagatellizálja ezt az élet nevű dolgot.

Ha az ember 40 évesen nem munkanélküli akit a szülei tartanak el akkor kénytelen kimozdulni a lakásból legalább dolgozni. Introvertáltként gond nélkül chetelek a kollégákkal és emailozok ügyfelekkel, de baráti csevegést cheten megoldani utálok mert rettentően személytelenek tartom az online kapcsolattartást, szívesebben találkozom velük ha tehetem annak ellenére, hogy nem szeretek eljárogatni sehova. Az egyedüllétet szeretem de a magányt nem tudnám elviselni.

Párkapcsolatra nem vágyom de a szexualitásra igen, viszont ismeretlenekkel való beszélgetés nagyon kényelmetlen számomra. Ebben az esetben vagy belemegyek egy párkapcsolatba ami a szexen kívül nem vonz, vagy prostizok amit személy szerint ízléstelennek találok vagy egy ismeretlent próbálok felszedni neten vagy bárban ami alatt a személyiségemből fakadóan nagyon kellemetlenül érzem magam.

Az introvertáltakat nem úgy kell elképzelni, hogy egy barlangban remete életet akar élni, úgyhogy a technológiai elszigeteltség az nem oldja meg a problémát.

Az 5.-el egyetértek. Valóban a közösségek nehezen tudják eleinte a zárkózottabbakat kezelni, de az idő elteltével meg fogják szokni ezt a zárkózottságot és tudnak majd viszonyulni hozzá valamint ha az introvertált ember megszokja a környezetet és a közeget akkor azért a szorongásából és gátlásaiból is felold valamennyit és tud majd kapcsolatokat építeni a közösségben. Persze lehetnek olyan emberek akikkel majd nem leszel jóban vagy olyan közösség ahol nem érzed sok idő eltelte után sem jól magad de az nem az introvertált személyiséged miatt lesz.

Csendesnek és szégyenlősnek tartanak, de semmi negatív.

De én egy olyan munkahelyet is választottam, ahol csupa elvarázsolt figura dolgozik, így annyira nem lógok ki, max sokkal álmodozóbb vagyok. Persze én is észreveszem, hogy egyeseknek ez a viselkedésem inkább visszautasításnak tűnik, velük külön le szoktam állni beszélgetni (akár pár kérdés erejéig, mert nekem ez nagyon nehezen megy), hogy érezzék, hogy nem bunkó paraszt vagyok, csupán nehezen barátkozom. Ez működni szokott :)