Mit gondoltok a barátnőimről akik csak magukról beszélnek, panaszkodnak folyton nekem, engem szinte meg sem hallgatva, mert most szerelmi gondjaik vannak?
Figyelt kérdés
Most önzőnek érzem magam, de már elgegem van abból,hogy a beszélgetéseink 90%-a(lehet még több) róluk szól. Nem vagyunk tinik egyáltalán, én is már 30 feletti vagyok,de folyton idegeskednek vagy a szar kapcsolat miatt, vagy amiatt mert egyik pasi dobta barátnőmet és hazudott. Én megértem hogy rossz, én is átéltem már ezt,de már hosszú hetek óta ezt hallom interneten, személyesen, miközben én meg még terhes is vagyok és úgy érzem arról még csak meg sem kérdeznek, hogy te hogy viseled a terhességet.
Mit gondoltok?
2018. aug. 17. 10:09
1/8 anonim válasza:
Azt gondolom, hogy egy barát nem a másik háta ögött bosszankodik, hanem értelmes ember módjára elmondja szemtől-szemben, hogy mit érez, mi zavarja. Magadban dúlni-fúlni, de a másiknak nem szólni, annak semmi értelme. Majd ha már megbeszélted ezt velük is, mégsem változtattak, na akkor lesz jogos a panasz. Akkor sem a hátuk mögött mondjuk. Legyél egyenes ember.
2/8 anonim válasza:
Úgy van. Meghallgatod a szerelmi bánatos csajt, azért az sem kis dolog, majd egyszer csak szóba hozod, hogy “Pötyikém, most szeretnék én mesélni” és akkor elmondod a gusztustalan kis részleteket a hányingeredről, puffadásodról, minden kellemetlen terhesség okozta panaszodról. Amire valószínűleg nem véletlenül nem kérdeznek rá... no de ha barátok, akkor működjön kölcsönösen, hallgasság csak meg ők is a panaszáradatot :D
3/8 A kérdező kommentje:
Akkor nem részleteztem. Nem csak a terhességgel van bajom, problémám. Nem vagyok az aki a gyerekéről, terhességéről órákat beszélne, nem. Itt arról van szó, hogy egy kérdést sem tesznek fel nekem. Értitek? Egy olyat ami úgy hangzik: hogy vagy? Mivel nem egy városban lakunk, ezért én is szeretnék talán beszélni arról
2018. aug. 17. 10:57
4/8 A kérdező kommentje:
hogy mi történt velem. Van más problémám is, tudják ők jól, de nem kérdeznek arról sem. Már mondtam nekik hogy a beszélgetések rólatok szólnak javarészt, ha elkezdenék valamit mondani akkor mindig közbevágnak, nekem meg már nincs türelmem mindig újrakezdeni. A válasz egyiktől az volt, hogy de ez most fontos. Nem is tudják én mit mondanék.
2018. aug. 17. 10:59
5/8 anonim válasza:
Az ilyenek nem barátok. Röviden.
De attól sem kell ám hasra esni, hogy te terhes vagy ;)
6/8 anonim válasza:
Nekem is van egy ilyen barátnőm,folyamat csak magáról beszél,meg az éppen aktuális pasi jelöltekről,tőlem semmit nem kérdez,pedig bőven lenne mit..ha én kezdek el mesélni mindig áttereli magára a szót és szinte meg sem hallgat,egyszer már szóltam neki ezért,hogy én meghallgatom de ez nem megy visszafele,aztán mondta is,hogy ne haragudjak de utána változatlan maradt a helyzet és ez nagyon bántó tud lenni,egy barátság nem csak egy emberről szól,de sajnos vannak ilyenek akiket 99%-ban csak sajat maga erdekel,én is kiváncsi lennék mit lehet csinálni az ilyenekkel,azon kivül,hogy megszakítjuk a barátságot..
7/8 A kérdező kommentje:
5-ös: Ki mondta hogy hasra kell esni előttem mert terhes vagyok? Csak annyit ahogy írtam hogy viselem a terhességet? Mivel veszélyeztett terhes is vagyok nem is kicsit, egy rohadt kérdést azért elvárnék tőlük.
2018. aug. 17. 14:09
8/8 anonim válasza:
Szia hány hetes terhes vagy?Lehet hogy nem látszik még rajtad és ezért nem is foglalkoznak azzal,hogy te terhes vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!