Miért cikiznek a legjobb barátnőim a szőrzet miatt?
Lány létemre nagyon elkezdted növekedni a szőrzetem, csak a hónaljam alatt meg az intim részen, bugyiból meg fürdőnaciból is kilátszik, de szüleim mondták hogy 15 évesen még ne borotváljam mert csak megerősödik, és én se látom értelmét.
Az viszont nagyon fáj hogy a barátnőim ezért cikiznek, kigúnyolnak, röhögnek rajtam, beszólnak, meg ilyenek. Most mit csináljak? ez nagyon zavar, de ha meg elmegyek kozmetikushoz akkor az olyan mintha ők nyertek volna én pedig mindent megteszek csak hogy megfeleljek azoknak akik cikiznek. És ők voltak a legjobb barátnőim már régóta, s most ilyen hülyeségért lesz vége a barátságnak?
Azért nyomom, mert tudom hogy a kérdezőnek is némiképp kényszeres, csak nem annyira hangsúlyozta. Kényszerből pedig nem jó. Tudom én is, hogy a strandokon megnézik. Ha oda szeretne menni, akkor vagy legyen bátrabb és menjen úgy letoja a többiek megbámulását, vagy beszólását (főleg őket minősíti, nem a lányt), vagy csak akkor szedje le egyszer előtte, jobb mint állandóan azon kívül kényszerből.
Az nem érdekel, hogy a férfiaknak undorító, az az ő bajuk, magukat minősítik, hoigy felszínesek és divatmániások sajnos. Elsősorban nem idegenek miatt megy oda az ember, hogy mindenkinek tetszen. Legalább nem rohanja le több férfi, ha nekik elég annyi, hogy ne próbálkozzanak, hát oké. Igenis vannak olyan férfiak is, akik elfogadják a szőrt a női testrészeken, bármennyire is hihetetlen. Még olyan is van, bár kicsit ritkább, hogy némelyik férfi gerjed rá, a fétise a szőr bármely testrészen. Ha netén nem hiszed el utánam válaszoló, hát sajnálom, attól még így van. Részben saját tapasztalat, részben pedig amúgy is tudom régóta. Ez a szőrtelenítés mánia csak egy rossz, egy kényszeresen elvárásos divat, nem több, meg a média egy része is sajnos ezt erőlteti, sokan meg sajnos ehhez nevelkedve bedőlnek a dolognak. Sajnálom a legtöbb lányt, nem csak a kérdezőt, a legtöbben kényszerből szedik emiatt a fura elvárásos divat miatt. Egy divatnak nem szabadna köteleznie senkit se rá, különben baj! Régen nem volt ez ilyen divat, sok nő nem szedte, mégis voltak barátaik, szerelmük, kapcsolatuk és családjuk is! Aki igazán kedvel minket, akiknek nem főleg a külső design számít, azok ezt megértik és jobban elfogadják!
A kérdezőnek nem az a "baja", hogy azért nem akarja még leszedni a szőrt, mert meg fog erősödni? Mert ha igen, ez egyénfüggő, valakinek erősödik ettől, valakinél nem számít, hogy 15 évesen, vagy 8 évesen kezdi el.
A barátnők meg éretlenek, lehet ezt normálisan is megbeszélni, de a mai világban ez tökre nem elfogadott.
Micsoda??!!! A hónaljszőrt nyaldosni???!! Ez undorító! Te perverz vagy, beteg állat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!