Hogy viseled el a barátok hiányát?

Mikor hogy. Ha rám jön a beszélgethetnék akkor nagyon kínkeservesen.

Az egyetlen barátom hiánya révén úgy érzem magam, mintha a lelkem összetört tükrén mennék végig. Minden szilánk egy-egy boldog emlék mely sebként nyilal szívembe...

Az egyik legjobb barátom több száz kilóméterre költözött tőlem, több mint egy éve nem láttam. Szinte minden nap beszélünk de az nem olyan. Egyedül vele tudok megbeszélni mindent, minden nap hiányzik, rosszul viselem. Aznap mikor megtudtam hogy elmegy egész nap sírtam utána is párszor aztán aznap is. Borzalmas volt és most is az de igyekszek értékelni hogy ennek ellenére ilyen jó barátok vagyunk még. Remélem majd úgy alakul az életünk hogy közel leszünk egymáshoz.

1-2 barátom volt eddig, de egyik sem hiányzik. 10 éve elvagyok egyedül, illetve a családdal. Jó dolog antiszociálisnak lenni.

Egy barátom van az se a közelben lakik és nem nagyon érünk rá folyton beszélni. Van, hogy hiányzik a társaság, mert iskolában mindig voltak haverjaim, akikkel lehetett hülyülni, most meg már nem lehet haverkodni, mert felnőtt nőként valahogy mindig eljutunk ahhoz, hogy kapcsolatot akar, amit én meg nem. Amúgy eléggé elvagyok magamban is, meg introvertált vagyok, úgyhogy leküzdöm, de vannak napok, amikor el tudnám viselni, ha lehetne poénkodni valakivel, vagy elmenni valamerre. A munkatárasakkal is lehet, de az nem ugyanaz.

Nagyon jól. És nem vicc.

Párkapcsolattal