Jogosan haragszik rám? Ennyire bántó volt amit tettem?
A legjobb barátnőm, akivel gyerekkorunk óta barátnők vagyunk, megsértődött rám mert szerinte 'túl hamar' jöttünk el a barátommal a szülinapi bulijából. Egész nap dolgoztunk a barátommal, ötre mentünk és éjfélkor jöttünk el... Ha egy órát maradtunk volna amíg csak felzabálunk mindent, akkor jogosnak érezném, de így abszolút nem. Ráadásul mi a barátommal nem vagyunk a nagy hajnalig reggelig bulizósak mint a társaság többi tagja, 7 órán át ott voltunk, szerintem ez nem kevés idő, főleg hogy az ilyesfajta 'bulizás'(ivós játék és tüci tüci mulatós zene) nem a mi világunk és ezt tudja is nagyon jól. Direkt előre szóltam hogy tudja hogy nem fogunk reggelig maradni mert fáradtak vagyunk plusz ismer is minket hogy nem érezzük magunkat jól ilyen helyen, nyilván nem így szó szerint jelentettem ki de tudja. Szóval eljottunk, elköszöntunk mindenkitől de ő nem volt hajlandó fogadni a köszönesem, azóta szóba sem áll velem, nem veszi fel a telefont, nem ír vissza. Az utolsó amit mondott hogy neveljem meg a barátom mert nem igaz hogy nem bírja ki a buli végét. Ami valószínűleg három körül lett volna,ahogy ismerem a szokásaikat.
Szerintetek jogosan bánik így velem? Nagyon jó barátok vagyunk de szórakozás téren teljesen más habitussal, folyamatosan rám akarja erőltetni hogy menjek velük bulizni amikor tudja jól hogy nagyon messze áll tőlem. Felnőtt 26 évesek vagyunk, általános iskola óta barátok, gondolatá hogy nem fogok megváltozni... Nekem eszembe sem jutna rá erőltetni a színházat vagy bármit ami engem érdekel de őt nem, főleg nem megsértődni rajta. A barátom is nyilván ilyen habitus mint én.
Ha csak egy kis haver lenne, nem foglalkoznek vele, de ő a legjobb barátom és nagyon zavar. Ugyanezt leírtam neki de semmi válasz. Most komolyan, teljesen el kell hagynom a személyiségem csak azért hogy ő jól érezze magát? Az élet más területein teljesen egyetertunk, hasonló a világnézetunk és ilyen nézeteltérés még soha nem volt köztünk... Lelkiismeretfurdalasom van, bár úgy érzem semmit rosazat nem tettem.
Ti, mint kívülállók, hogy vélekedtek erről?
Úgy vélekedem, hogy ilyen "barátért" nem kár. Ne emészd magad, ne pedálozz, vagy válaszol vagy nem. Fogadd el, hogy neked van igazad, neked kéne megsértődni a viselkedésén, ha nem is teszed, legyen benned tartás :)
Nekem is volt ilyen barátnőm, a mai napig tisztán emlékszem a legjófejebb húzására :D
Volt két jegyem egy koncertre, ahová ő eredetileg nem akart eljönni, mert nem szerette az előadót. Baromi rosszul éreztem magam aznap, fáradt voltam és iszonyatosan szomorú valami miatt, szóval úgy voltam vele, hogy nem megyek, de ő rábeszélt, hogy majd jól elkísér, ne hagyjam ki... nem lehetett lekoptatni, szóval végül elmentünk. Olyan semmilyen hangulatban voltam végig mégis odafigyeltem rá, de hazafelé hozzám sem szólt. Meg volt sértődve amiért nem tomboltam vele és ELRONTOTTAM A SZÓRAKOZÁSÁT.
Hihetetlen, de vannak ilyen emberek, szóval még egész olcsón megúsztad :) A barátnőd rohadt önző, ne hagyd formálgatni magad. Ha valamit nem akarsz csinálni, akkor ne tedd a kedvéért, hiszen ő sem teszi a tiédért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!