Mit csináljak, ha a barátnőm teljesen elhanyagolt a pasija miatt?
Amióta együtt vannak, csak körülötte forog a világ, órákon csetelnek, szünetben folyton beszélgetnek én pedig mindig kiszorulok a társalgásból annak ellenére is, hogy a sráccal is nagyon jóban vagyok. Néha még úgy is elhozza a pasiját a találkozóinkra, hogy nem szól nekem, így teljesen meglepetésként ér, amikor megérkezik, és persze ha megjön, megint csak ketten beszélgetnek.
Hogyan tudnék ezen a helyzeten segíteni? Gondoltam rá, hogy beszélek a barátnőmmel, de nem szeretném megbántani, plusz elég érzékeny a fiújával kapcsolatban. Voltatok már hasonló helyzetben? Ha igen, mit tettetek?
Előre is köszi a válaszokat! :)
Nincs mit tegyél a fiú azert lóg veletek mert a baratnöddel akar lenni , ilyen a ferfi , ha tetszik egy lany , rajta lóg .
A masik h a baratnöd kene figyelmesebb legyen es rad is figyeljen de a nök meg csak ilyenek
Én voltam ilyen szituban többször, még középsuliban.
Mivel feleslegesnek éreztem magam (és hidd el, felesleges vagy), ezért kerestem más társaságot, vagy csak akkor találkoztam velük amikor legalább négyen voltunk. Hárman nagyon gáz. Azóta sem mentem senkivel sehova, ahol két ember egy párt alkotott és én voltam a harmadik.
Viszont akkor sem voltam sehol, amikor a pasi lelépett, a barátnő meg jött volna sírni....
35N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!