Mit tegyek ha nincsenek barátaim?

Vannak olyanok akik havernak nevezhetők de velük csak hülyülni szoktunk viszont olyan ember akivel kölcsönösen barátnak tekintenénk egymást és akivel kölcsönösen fontosak lennénk egymás számára olyan nincs viszont úgy érzem enélkül nem tudok boldog lenni.

Nem vagyok az a panaszkodós fajta és utálom azokat az embereket akik csak panaszkodnak de semmit sem akarnak tenni azért, hogy jobb legyen.

Régen volt egy sötét depresszív korszakom amikor utáltam magam mert nem voltam olyan amilyen lenni akartam de aztán elkezdtem sportolni meg a látásmódom is megváltozott és azóta már sokkal vidámabb vagyok de ez a barát kérdés továbbra is egy visszatérő probléma.

Zárkózottnak se mondanám magam. Sőt talán túl gyorsan is megnyílok. Ha valaki szimpatikus lenne bátran megszólítanám bár ilyenre még nem volt példa. A lényeg, hogy nem félek az emberektől és nem kelt bennem szorongást vagy félelelmet ha egy idegen embereket kell megszólítanom.

Volt egy lány baráti társaság akivel még 2015 nyarán ismerkedtem meg és elsőre jó benyomást tettem de a későbbi hónapok során sokszor voltak érzelmileg túlfűtött veszekedések a közös messenger csoportba aminek az lett a vége, hogy a csoportba lassan egyre kevesebb tag lett és ezzel arányosan a veszekedés is kevesebb lett. Mindig mikor veszekedés volt az úgy nézett ki, hogy én vs mindenki más.

Ebből a társaságból már csak egy lány maradt meg akivel még mindig tartom napi szinten a kapcsolatot. Veszekedni nem szoktunk csak nagyon ritkán. Személyesen nem szoktunk találkozni mert elég elfoglalt a suli és egyéb dolgok miatt viszont nagyon fontos számomra és nagyon szeretem és úgy érzem ha ő se lenne sokkal lehangoltabbak lennének a mindennapjaim viszont én sajnos nem vagyok annyira fontos számára mint ő nekem. Ez érthető is mivel nekem csak ő az egyetlen barátom viszont neki ott vannak a többiek is.

Van valami tanácsotok, hogy hogyan oldhatnám meg ezt a problémámat?

Az MBTI személyiségtípusom: INTP

18/F