Minden körülöttem élő kortársam modell, színész, vagy valami hasonló híres és ismert ember akar lenni. (? ) Több lent

Úgysem lesznek azok, hanem helyette kiégett, mélységesen csalódott, proli szinten vegetáló felnőttek.

Mondjuk a pedagógus pálya is elég nagy mélytorkos ma meg a közeljövőben Magyarországon, úgyhogy te is jó keményen szívni fogsz.

Nem, te vagy a normális, mindenkinek olyan különlegesnek kéne lennie, mint neked.

Gondolom ezt akartad hallani, remélem, ezek után már tudsz aludni.

Nem. Te realista vagy.

Amúgy a tanárság egy elég szhar meló...ezt azért gondold át.

13 évesen minden második lány tanárnő akar lenni. Nyilván mert van egy kedves tanárnénije, és ez vonzóvá teszi a tanári szakmát.

A maradék meg tipikusan énekesnő, meg modell, meg csodaország hercegnője akar lenni...

Nyugi, 13 vagy, te is és a korosztályod is teljesen átlagosak vagytok jelenlegi korotokban. Majd 4-5 év múlva meglátszik ki az aki kiemelkedik az átlagból, ki az aki átlagon marad, és ki az aki az átlag alá süllyed.

Nehogy emiatt rosszul érezd magad! :)

Tudod, nagyon sok ember pont azért lesz boldogtalan, mert elképesztően irreális célokat tűz ki maga elé. Olyan álmokat kergetnek, amiket valószínűleg soha nem érnek el. Persze, ábrándozni lehet, én is volt, hogy elképzeltem, milyen lenne ismert programozónak lenni, vagy például feltalálni valamit, de soha nem gondoltam, hogy ez reális cél lenne. Mióta az eszemet tudtam, tanár akartam lenni, illetve később, gimiben már lehetséges alternatívaként az informatikus vagy a biológus is szóba került. Sokan még 16-18 évesen is világhírre ácsingóztak, aztán persze egyiküknek sem jött össze. Szép dolog az önbizalom, de ha az ember egyetlen irreális célban látja a boldogságot, az épp, hogy boldogtalansághoz fog vezetni.

Szóval egy percig se aggódj, egy reális, két lábbal a földön járó ifjú hölgy vagy, aki minden bizonnyal boldogan beteljesíti az álmait. ;)

#3: Kinek mi a sz..r meló. Szerintem nem kéne látatlanból, mindennemű érvelés nélkül azon fáradozni, hogy bárkit lebeszéljünk az álmáról. Az kifejezetten jó, ha rávilágítunk a leendő szakma árnyoldalaira IS, ami alapján majd felelősségteljesen el tudja dönteni, hogy neki tényleg az-e az álma.

Jómagam tanár voltam évekig, és bár tényleg nem könnyű pálya, azért temérdek olyan munkát tudnék mondani, ami - számomra legalábbis - sz..rabb meló, mint tanítani.

Nyilván mire meghozza a kérdező a döntését, rengeteg víz lefolyik még a Dunán, és nyilván nem egy gyakoris komment fogja eldönteni a sorsát, de ezt a fajta hozzáállást, hogy mindenki érvek nélkül, a saját érzelmi megfontolásai alapján próbálja terelgetni, egyáltalán nem tartom helyesnek.

Ha pedig már itt tartunk, szerintem a tanári pálya negatívumai:

- Legtöbben az alacsony fizetést szokták felhozni. Ez igaz is, bár tegyük hozzá, azért jóval több, mint egy bolti eladó bére. Én egyszer sem éreztem azt, hogy a pénz miatt kéne pályát változtatnom. (De való igaz, többet érdemelnének a pedagógusok.)

- Borzasztóan kevés szabadidő. Erre biztos sokan felhördülnek, hogy "pedig aztán milyen jól megy a tanároknak, van nyáron 3 hónap szabadságuk, stb, stb., és nem is kell napi 8 órát dolgozniuk, stb, stb." Az igazság azért nem ennyire szép. Gyakorlatilag augusztus végétől június végéig az egész tanév egybefolyik, év közben sem szünetem, sem normális hétvégém nem volt. A tanórákra készülni kell, a dolgozatokat össze kell állítani meg ki kell javítani, emellett van egy halom tanórán kívüli feladat, aminek nagy részét bizony hazaviszi a tanár. (Persze, lehet lazábbra is venni, készületlenül órára menni, meg ránézésre osztályozni, de most ne ebből induljunk ki.) A nyári 3 hónapos szünet is mítosz. Július végéig még munka van, augusztus közepén meg már kezdődik a tanév előkészítése. Összességében mióta otthagytam a tanári pályát, és informatikus lettem, azóta érzem azt, hogy van szabadidőm.

- Rengeteg időt vesz el az adminisztráció. Ezen nincs mit részletezni, tényleg aránytalanul sok papírmunka van még a tanári tennivelók mellett.

- Ez igaz, hogy eléggé iskolafüggő, de a tanár önállósága általában erősen korlátozott. Követni kell a tanmenetet, de emellett a szülők kedvében kell járni, a fenntartó kedvében kell járni, de ugyanakkor hozd az elvárt eredményeket. Volt, hogy azért szúrtak le, hogy hogy mertem szakkörön versenyfeladatokat adni a gyerekeknek. Volt olyan szakkör, ahol megtiltották, hogy a táblára írjak, mert az mekkora többlet teher a gyerekeknek, és emiatt mennyire neheztelnek rám a szülők. Sorolhatnám még, rengeteg olyan dolog van, ami megnehezíti egy tanár munkáját.

- Ez ma nem egy megbecsült szakma. Régen az volt, és ki tudja, lehet, hogy 30 év múlva megint az lesz, de ma egy tanárnak a szava semmit nem ér. Természetesen elvárják, hogy mindenki kisangyal módjára viselkedjen az órán, de ha olyan a szülő hozzáállása, akkor semmi fegyelmezőeszköz nincs a tanár kezében. Tudnék mesélni szépeket.

- Nehéz elhelyezkedni. Ma gyakorlatilag 30-35 éves korig a tanárokat ide-oda teszegetik, mert általában csak akkorra sikerül fix állást találni. Az első pár év szinte garantáltan abból áll, hogy GYES-en levő tanárok helyére szerződtetnek ideiglenesen, illetve ide-oda teszegetnek óraadónak.

De természetesen nem csak negatívumai vannak a szakmának. Ez egy szép és hálás szakma, ahol a rengeteg rossz mellett rengeteg szeretetet is kaphat az ember, és felettébb jó érzés hozzájárulni a jövő nemzedék kineveléséhez.

Szerintem az is normális, aki nem akar celeb lenni, de az is, akit hirtelen megcsap annak a szele tinikorában, hogy milyen jó lenne híresnek lenni. Ez utóbbit a többség úgyis kinövi, de ha a kortársaidról van szó, 12-14 éves korban a legfogékonyabbak erre... a világot nem látják át, nem látják a hátulütőit a hírnévnek, nem látják, min megy át egy híres ember, néha még az adott "szakmát" sem látják át. Pl. a modellkedést sok lány aként látja, hogy ez egy amolyan hivatalos elismerés arról, hogy vki szép (és ha őszinte akarok lenni, a '90-es években még kb. ez működőképes is lett volna)... pedig nagyon nem az, főleg manapság. Mert 1) topmodell ma már inkább az érdekes vagy jól alakítható arcú lányokból lesz, 2) ilyen himi-humi modellkedést meg kb. mindenki vállal(hat) mostanában, még az is, aki 150 centihez 110 kilós... csak abból hírnév nem lesz. Rengeteg ismerősöm van, aki még 18-19 éves korában is elhiszi, hogy attól, hogy vmi féltehetséges fotós egy épp bukóban levő webshophoz lő róla pár képet ízléstelen ruhákban, ő nagybetűs MODELL.

A színészben sem azt látják, hogy nem mindig válogathatja meg a szerepeit, hogy ritka kiszámíthatatlan az élete, hogy éjt nappallá téve kell próbálnia... meg az énekesből sem azt, hogy folyton ügyelni kell a hangjára, képeznie kell magát, néha napi 3 koncertet lenyomni... meg azt sem látják, hogy milyen káros hatása van a paparazzinak a magánéletre...

Hanem hogy az Oscar-gálán feszít, dizájner cuccokban van, szuper ékszerek, mindig szuper frizura, sztárokkal randizik, mindent megvehet magának és van ezer rajongója.

Az ambíció nem feltétlenül káros dolog, sokan szeretnének agysebészek, vagy kognitív neurológusok lenni, vagy az Opera igazgatója, és majd egy másik úton elindulnak és lesz belőlük valami más. Az álmok hajtanak előre.

De, hogy mondjak egy olyat is amikor az álmok valóra válnak...

Kolléganőm fia egy gyöynörű szőke, kékszemű srác, 16 éves kora óta a szülők nyomják ki külföldre modellnek...

Ment is a dolog, rakat fotó az Instán, lettek is követői kb 1 nap alatt 10 ezer. 3 nagy világhíres modellügynökség is felvette.

Aztán jött a fekete-leves, hogy hogyan is működik ez a világ.

Nem akarok elkeseríteni senkit, és azt sem hogy a tenyerüket dörzsöljék, de a srácot nem idős hölgyek,hanem idős palik környékezték meg, 200 kilós aranylánccal feka-producerek meg ilyesmi hogy láttalak itt és ott egy divatbemutatón...mennyi egy éjszaka? Mit szeretnél szőke bogaram kinek mutassalak be?

Vennél anyukádnak egy szép autót?

A modelleket gyakran nem is pénzben fizetik ki, hanem 'in trade" ruhákban vagy még abban sem. A modellek nagyrésze, még a nagyon foglalkoztatottak is,hacsak pár hónapra munka megrendelés nélkül maradnak az ügynökség őket hibáztatja, és ejti, vagy elküldi olyan országba, ahova a kutya sem akar menni, pl Ázsia, Törökorzság stb, ezért bárki bármit megtesz hogy a világ jelentősebb divat fővárosában kapjon munkát...

Na, ez a szép, csillogó valóság.

A srác most egy külföldi főiskolára jár, mert ez a része nem jött be neki, hogy bírja lelkileg csinálni.