Megéri-e olyannal barátkozni, aki depresszív alkat? A lelki problémák elfogadhatoak-e indokként arra, ha a barát rideg/érzéketlen időnként?

Elfogadható indok az érzéketlenségre a depresszió, mivel egyik tünete pont az üresség. Meg előfordul gyakran, hogy a depressziós nagyon kevés embernek beszél a lelki problémáiról, inkább előadja a derűs, jópofa embert, aki mindig poénkodik és a facebookja is csupa boldogság.

Hogy neked beszél erről, az bizalmat jelent, de arra érdemes felkészülni, hogy az érzelmei vagy eltúlzottak lesznek, vagy ridegnek fog tűnni. Könnyen érezheted úgy, hogy nem is számítasz neki, de ha nem vagy ott, akkor pedig meglátod, hogy nem akar elveszteni.

Csúnya szó a "megéri", de hát legyen. A barátság, mint egy kapcsolat minősége, minden esetben haszonnal jár magunkra nézve. Nem azért, mert ráaggatjuk a szót, hogy barátság, hanem mert annak érezzük. Maga az érzés a haszon. Persze a barátság szolgálat is egyben. Ha a terhedre válik, megszakíthatod, de az érzések még jó ideig benned lesznek.

Ha te félsz érzéseket táplálni egy olyan ember iránt, aki kivetítheti rád a depresszióját, egyben megfosztod attól a lehetőségtől is, hogy általad (és a barátságotok által) kimozduljon ebből a helyzetéből.

De az egész kérdés irreleváns lesz, amint barátnak érzed(!) őt, mert pont az érzés fogja elfedni az aggályaidat.

#8 - számomra a barátság egyik alapvetése az önzetlenség. A "megéri" szó jelentése sok mindent magában hordoz (leginkább üzletet), csak az önzetlenséget nem. És igen, az érzéketlenség sem fér ebbe bele.

"embereknél bevett szokás, hogy megpróbálják elkerülni a fájdalmakat vagy kihasználást" - ezzel alapjáraton mindenki így van szerintem, hiszen nem akarunk magunknak rosszat. Pláne oda nem nyúlunk, ami egyszer már megégetett. Ha valaki ennek ellenére mégis ezt teszi, az egyszerűen azért van, mert "szeret", tehát érzései vannak a másik iránt. Erre utaltam #7-ben az utolsó mondatban.