Haverral való szétválás feldolgozása?

Az én esetem kicsit más, én egy kisvárosban laktam akkor, de Szegeden jártam egyetemre, és az alapképzés fantasztikus volt, többnyire azért, mert a négy legjobb barátom is Szegeden tanult (más-más szakokon). Felszabadult voltam és vidám, életemben nem nevettem annyit, mint akkoriban, folyton együtt lógtam velük, volt, akivel egy albérletben is laktam.

Aztán alapképzés után ketten felmentek Pestre dolgozni, a harmadik egy távoli városba, a negyedik pedig kiment külföldre. Én meg kezdtem a mesterszakot, teljesen egyedül.

Életemben nem voltam olyan magányos, mint akkor, úgyhogy elkezdtem egyedül sétálgatni, és körbejártam egész Szegedet a szabadidőmben az első két hónapban. Ez sokat segített, kikapcsolódtam, szép helyeket láttam. Aztán lassan megismertem új embereket, elsősorban a csoporttársaim között, és összebarátkoztam velük. Akkor döbbentem rá, hogy három évig nem is nagyon beszéltem velük, mert megvoltak a magam barátai, de velük is rengeteg közös témánk volt, és jól szórakoztunk együtt.

Szóval ne add fel, keress valami hobbit, amit egyedül is tudsz csinálni, és kikapcsol, és annak kapcsán pl. találhatsz új barátokat, olyanokat, akik megbecsülnek. Légy nyitott rájuk, ez a lényeg! :)

Volt hasonló, és marha nehezen. Tizenéves voltam, amikor költöztek (nem a világ végére), de mondta, hogy itt a "vége". Nem is értettem, és hónapokig nem tudtam feldolgozni.

Mire végre megértettem, hogy az élet egyszerűen egalizálja a kapcsolatainkat, és úgy alakul minden, ahogy ránk nézve a legjobb, még ha ez rögtön nem is tűnik így, addigra már számos haverságon-barátságon túl voltam újra, de többet nem tudtam, nem akartam hagyni, hogy ezek olyan mélyen gyökerezzenek. Tapasztalatból tudtam már, hogy a veszteség fáj, és ami fáj, ahhoz óvatosan nyúlunk :)

Szóval a lényeg, hogy ne törd magad. A hiánya csak azt igazolja (számodra), hogy sokat jelentett neked, de felelős nem vagy (vagy legalábbis nem csak te vagy) azért, hogy az útjaitok elváltak egymástól.

En egy gyerekkori baratommal jartam hasonloan. Nagyjabol 3eves korunktol voltunk legjobb baratok. Kozepiskolaig ritkabban talalkoztunk (heti 1-2 alkalom) mert sem egy iskolaba nem jartunk, sem idom nem volt ra mert akkoriban elsportolo voltam. A sportolas kozepiskola abba maradt egy serules miatt es a ket gimnazium es eleg kozel volt egymashoz igy akar napi szinten talalkoztunk. Akkor ezt nem igy lattam, de egy borzaszto tarsasagba kerultem vele. Utolag atgondolva nem sok jot koszonhetek ennek a tarsasagnak es neki se de azert a baratsagunk nem sokat valltozott. Nyaralni egyutt jartunk, kulfoldre is mentunk tobbszor is baratokkal es fesztivalokra is. Vegul az egesz ugy ert veget, hogy osszevesztunk egy tobbnyire jelentektelen dolgon es azota egyikunk semmkereste a masikat. Ennek mar 4 eve. Az elso ket harom napban gondolkoztam rajta, hogy ez hulyeseg es megbeszelhetnenk, de utana belattam hogy ezzel jartam a legjobban.

En most sajat haz vasarlasat tervezem, o pedig meg otthonrol sem tudott elkoltozni.