Hisztis legjobb haver?

Volt nekem is hasonló, én 5 évig toleráltam a hisztiket (egyetlen közeli barátja sem bírta ennyi ideig, általában 1-2 hónap után kiábrándultak belőle az emberek). Aztán volt egy alkalom, amikor besokalltam, azóta nem beszélek vele.

Viszont előtte sokszor beszéltem vele erről. Egy-egy olyan időszakában, amikor épp normális volt (vagyis nem egy irreális hisztiroham után, mert olyankor mintha falnak beszélne az ember), elmondtam neki, nyugiban, világosan, szépen, hogy ez így nem jó, nyilván a körülötte levők is ezt nehezen viselik ami neki is rossz, próbálja féken tartani magát, vegye észre magán ha épp kibukna belőle valami és inkább vegyen pár nagy levegőt, stb. Elmondtam, hogy bármikor szívesen segítek.

Nem akart változni.

Két nagyobb összeveszésünk volt korábban, mindkétszer átbeszéltük, megígérte jobb lesz (persze nem lett). A harmadik volt a besokallásom, onnantól kezdve nem szóltam hozzá. Persze 1-2 hét elteltével jött puncsolni, hogy tudnánk-e beszélni, de kategorikusan elutasítottam. Nem hiányzik már sem ő, sem a cirkusz. A lelkiismeretem is nyugodt.

Szerintem egy ideig nem baj, ha tűr az ember, illetve ha a Te részedről mindent megteszel, hogy változzon, plusz rávilágítasz, hogy miért lenne jobb változnia (mindezt megfelelő időzítéssel), és ezek után sem tesz semmit, akkor Te megtetted amit lehetett. Senkitől nem várható el, hogy puszta empátiából lelki szemetesláda és hisztirohamok céltáblája legyen.