A barátnőm elárulta egy másik barátnőm titkait másoknak! Mit tegyek?
Nem szeretném, hogy valaki magára ismerjen így tényleg csak a lényeget írom le.
Az egyik barátnőmnek (legyen B) az egyik titkát valaki elárulta. Nem jöttünk rá ki volt, a titkot sokan tudták. Így B azt mondta, hogy már nem fog másban megbízni csak bennem mert én közel állok hozzá. Erre T (egy másik lány) megsértődött, hogy benne miért nem bízik B.
Közben kiderült, hogy nem T árulkodott, viszont B egy másik titkot szóról szóra visszahallott mástól(olyantól akire nem bízta rá). Ő azt mondta, hogy T mondta el neki B titkát. B mégjobban megsértődött T-re, veszekedtek. Az lett a vége, hogy T fogta magát elment a másik barátnőihez és az ÖSSZES titkát amit B rábízott elmondta, ezzel kezdték piszkálni B-t.
Mit tegyek? B-vel jobban elvagyok mint T-vel akire irtóra haragszom!! Hogy tehetett ilyet? Az elején még nem akartam beavatkozni a vitába, de mostmár B pártját fogom.
Minden nap veszekedéssel telik, folytonos feszültség és benne van a pakliban, hogy ha T-nek elmondom, hogy B pártját fogom, akkor T az én titkaimat is kiteregeti. Például, hogy melyik srác tetszik, mert T egyik barátnője osztálytársa a srácnak.
Pedig az lesz igenis kiállok B-ért! Csak sírógörcsöt kapok, inkább képes lennék direkt megbetegíteni magamat csak ne kelljen ott lennem mikor a srácnak elmondják.. :-(
Tiszta ideg vagyok!! Valami javaslat? Mit tegyek?
Lehet te is tetszel a srácnak és még jól is jössz ki belőle :)
Szerintem se tudtok mást csinálni, mint emelfővel vállalni a titkaitokat. Ha a többieknek van egy kis eszük akkor rájönnek, hogy ti mennyivel inteligensebben viselkedtek mint T, és mellétek állnak :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!