Volt már dolgotok ilyen "baráttal"? Elfogadjam, amit ajánl?
Ezt a haveromat kb. 5 éve ismerem, és mindig úgy gondoltam rá, mint egy jó haver, akivel mindent meg lehet beszélni. Volt azonban vele kapcsolatban egy furcsa ellenséges érzésem, amit nem tudtam hova tenni, csak a napokban jöttem rá, hogy mi is ez. Lényegében: én mindent tudok róla, mindent megbeszél velem egészen addig, amíg róla és a "sanyarú sorsáról", vagy a messze mutató jövőbeli terveiről van szó...tőlem annyit kérdez legfeljebb félvállról, hogy na és veled mi van, de érzem, hogy mintha nem érdekelné igazán. Én tudom minden kínját-baját, ő rólam max. annyit, hogy van-e most csajom meg miből van pénzem. Mindig is éreztem az irányából egyfajta lenézést felém - legutóbb pl. elmondtam neki, hogy most elkezdek testépíteni, rögtön kioktatott, hogy ezt meg azt miért nem jól csinálom és hogy ő ezt jobban tudja, mert 10 évig focizott (hogy jön ez a gyúráshoz?). Szakmailag is nem egyszer előfordult ez, ha másoknak bejött, amit csináltam, neki soha nem volt tökéletes, állandóan kijavított. Fősulin egy szakra jártunk, utána másfél évre kollégák lettünk, majd itt hagyta a céget és most egy sokkal jobb helyen van.
Nemrég állást ajánlott azon a helyen, ahol dolgozik, és minden frankó, csak épp az lenne a szitu, hogy én "mellette" dolgoznék, magyarul alatta, beosztotti szinten. Jó pénzért, és azt csinálnám, amire régóta vágyom, csak hát...nem így képzeltem, hogy ő lenne a felettesem. Szerintetek mit csináljak, sz.rjam le, vagy elég megalázó alku ez? Nehezen bírnám hallgatni tőle később majd azt, hogy ezt sem önerőből értem el, és csak azért vagyok ott, mert ő beajánlott. 28/F
Nekem is van egy ilyen "baràt"aki sose mondja ki mit akar hanem a környezetembe élő emberekkel üzen..ami utàna velem meg a baràttal történik meg..nekem is mondta a közvetitetje hogy ha nem lesz melom alkalmaz..(most eljezdtem ezen paràzni hogy a "baràt"kirugat majd ajànl nekem melot..ha kirugnak haza se fogok jönni mert nem viselném el ezen muljon a gyerekeim jövője :( akkor feladnàm..
A màsik baràtnak is éppen ugy fekete audis palija lett a nőjének de nem vàltak a gyerekek miatt..-micsoda hasonlosàg volt..
Mondtam anyàmnak fàzok a matracon..a baràt ugye kémptogrammal olvas egy téglàval adatott nekem olyan foliàt ami melegen tart stb.
Sok sok véletlen ..és a tàvolbol segit meg rettegésbe is tart..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!