Szerintetek normális, hogy egyik barátnőm ennyire függ a személyes vélemênyemtől?

Olyan alapdolgokban, hogy fuhh.

Pl világéletében rövid haja volt. Egyik óraközi szünetben hárman beszélgettünk, mi ketten +egy másik lány. Szóba került a haj téma, és hogy gondolt-e rá, hogy megnöveszti. Mondtuk, hogy tök jól állna neki a hosszú haj meg ilyenek, de ennyiben maradtunk, másra terelődött a szó. Aztán nem volt azóta fodrásznál, elkezdte összegumizni és most növeszti.

A másik, hogy napi 4 nem is gyenge kávét iszik 16 évesen. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy ez biztos jót tesz-e, meg mellette egyéb gyógyszert is szed, és azt mennyire befolyásolja ez a kávémennyiség. Persze hárított, meg mit szólok bele meg minden, de egy héttel később mondta, hogy "csak miattam" kevesebb kávét iszik.

Meg ő nagyon jó rajzból, nekem meg volt egyszer egy olyan poénos megjegyzésem, hogy a bioszt várom, mert az tök jó, de a rajzot szkippelhetjük, akkor jön a háziírás meg ilyenek. Igazából bele sem gondoltam, hogy ezzel a mondattal mennyire a lelkébe tapostam, főleg, mert ő is hasonlóképpen nyilatkozik az én kedvenc tantárgyamról, a nyelvtanról, és eszembe sem jutott, hogy abból bármit is sértésnek vegyek. Aztán utána francián elkezdett beleszólni, hogy a tankönyvembe rosszul írtam, ez a ragozás teljesen hibás. Mondom ok. Erre javításnál kiderül, hogy nekem volt igazam, mire én vágtam egy ilyen beszólós grimaszt, hogy háhá, jobb vagyok. Erre besértődött, hogy persze, mert mindenben jobb vagyok nála, ezt nekem is tudnom kell, és az egyetlen tantárgyat, amiben jobb nálam, sz'rnak neveztem.

Oké...

Meg szalagavatóra tavaly fölkérte egy srác, és megkérdezett, hogy szerintem táncoljon-e. Mondtam, hogy persze, mindenképp, tökre belelkesültem én is, ő is. Aztán kiderült, hogy kb én hoztam meg helyette a döntést, mert ha azt mondtam volna, hogy ne táncoljon, akkor lemondta volna.

Nem az a bajom, hogy megnöveszti a haját, szereti a rajzot és táncolt 9.ben a szalagavatón, hanem hogy ennyire körém építi az életét, nincs semmi önálló döntése, (de még azt is én mondjam meg, hogy a villamoson melyik kocsiba szálljunk), és minden sz'rhoz én kellek, és az én szavam a Szentírás.

Ezek a dolgok külön-külön nem is jelentenének semmit, csak így együtt fura. Azzal fűszerezve, hogy ő non stop az én radíromat használja, de ha egyszer nincs számoló gépem, akkor mekkora lusta vagyok, soha nincsen semmim, +mindig leszól, ha hibázom, szétröhögi a fejét, de ha ő hibázik, én meg mosolygok egyet, akkor mi ennyire vicces.

Itt se az a probléma, hogy ha ő csinálja, akkor én is, hanem az, hogy én abból indulok ki, hogy ha pl ő vmi hülyeségért kiröhög (meg én is magamat, mert van öniróniám), akkor semmi hátsó szándékot nem képzelek bele, mert tudom, hogy nincs hátsó gondolata. Ezért merem én is néha ezt a baráti szívatós hangnemet használni, de ő besétrődik. Akkor most mi van??

Volt már veletek hasonló? Vagy én re