Hogy lehet így utálni valakit és miért nem tudják túltenni magukat rajta? (kicsit hosszú)
Még akkor kezdődött a történet, amikor OKJ-re jártam.
Volt 2 lány akik kb az egyik napról a másikra megutáltak.
Az egyik fokkal normálisabb(ő legyen A személy), a másikra szavaim nincsenek, olyan primitív(ő legyen B).
Már vizsga körül voltunk és borzasztóan kíváncsi voltam, hogy mi történik, miért fordultak ellenem. Korábban B-vel még "barátnők" voltunk és egyszer megmondta a FB-jének a jelszavát és nagyjából tudtam követni az eseményeket.
2 beszélgetés tartalma lesz a fontos. Az egyik B és egy 3. személy közti(ő nem járt velünk csak vizsgán találkoztunk)
Ez az a beszélgetés dióhéjban:
B-t elvakítottam a nézeteimmel, aljas voltam és bármire képes lennék, hogy bosszút álljak rajta. - Ezzel csak annyi a probléma, hogy fogalmam sincs mire gondolt itt. Nincsen semmiféle nézetem, nem vezetek senkit az orránál fogva-
Emellett azt beszélték, hogy egy sunyi vagyok, meg boldogtalan is, mert B nem egy topmodell kinézetű ember és állítólag kiegyensúlyozottabb nő mint én. - B-nek van egy ismerőse, akibe szerelmes volt és azt mondta rám, hogy ronda vagyok.- A 3. személy szerint előny ha valaki nem úgy néz ki mint egy topmodell. (Egyébként ez egy 40-es nő volt, meg én se vagyok egy topmodell alkat, csak normálisan nézek ki).
Egyébként ez a külsős nő is nagyon primitív, egy szót nem beszélt velem és B elmondása alapján már kiismert engem...
B és A közti beszélgetés is hasonló egyébként. ***, *** engem, meg kirúgnak, mert szemét vagyok stb.
Na már most ez 3,5 éve történt.
Azóta elkezdtem dolgozni és A a kollégám lett. Szerencsére a melóban már nem annyira érezni ezt a feszültséget, mint mondjuk az elején. Nem is szólunk igazából egymáshoz, ha nem muszáj.
Én arra számítottam, hogy ennyi idő alatt csak elfelejtenek meg törődnek inkább a saját dolgukkal stb, de nem.
A-t váltottam munkában, de bejelentkezve maradt és kíváncsiságból megnézem B-vel való levelezését.
Az elmúlt időről annyit kell tudni, hogy én elkezdtem főiskolára járni és emiatt inzultálnak.
Ja meg még azt is beszélték, hogy B oda jönne dolgozni ahol én és A vagyunk, de egyedül miattam nem jön(hála istennek).
Hogy nem unnak meg? Én már rég elfelejtettem ezt az egészet, csak most jutott eszembe. Ha tényleg ennyire gáz lennék, akkor biztos rég kirúgtak volna, nem 3,5 éve dolgoznék ott. Legjobb tudomásom szerint a kollégáim is pozitívan állnak hozzám. Senkivel se vagyok rosszban.
Az automata trágárság szűrő nem engedi leírni a szavakat, úgyhogy a csillagok az inzultálás helyei.
Nem ez a lényeg(egyébként meg szerintem bárki így tett volna hasonló esetben).
Egyébként nem, mert van jobb dolgom is. Meg egy idő után nem tudtam belépni és akkor már nem forszíroztam ezt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!