Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Csak én vagyok ezzel így?

Csak én vagyok ezzel így?

Figyelt kérdés
13 éves lány vagyok, most vagyok 7.-es. Eddig minden rendben volt az osztályommal, imádtuk egymást így 10-en. Minden egyes pillanatban együtt voltunk, jó sok mindent megéltünk... Együtt kamuztunk, kihúztuk egymást a bajból tehát tényleg az a tartósnak tűnő barátság volt köztünk. Ja és ebben a kb 10-es barátságban fiúk és lányok is egyaránt voltak. Most, hogy 7.-esek lettünk ez teljesen megváltozott. Mivel ugye matekból, nyelvtanból és irodalomból két részre lett bontva az osztály jegyek alapján és én mind a 3 tantárgyból a jobbikban vagyok, ahol persze annak a bizonyos társaságnak a tagjai közül csak ketten vagy hárman vagyunk. Tejesen megromlott az egész, persze azok akik a másik csapatban vannak továbbra is fent tartják az a társaságot csak éppen én meg még rajtam kívül az az 1-2 ember nincs benne. Úgy érzem, hogy már kedvem sincsen bemenni az osztályhoz, mindenki annyira lekezelő és lenéző velem szemben, egyszerűen kiborít, ma színlelnem kellett, hogy rosszul vagyok (jó persze volt egy kis alapja az egésznek, mivel fáj a torkom és meg vagyok fázva) és igen az orvos kiírt 1 hétre, hogy maradjak itthon. Először megváltásnak éreztem, de utána rájöttem hogy jövő héttől kezdődik minden elölről, vagyis a vasárnap délutántól péntek délutánig tartó gyomorgörcs és a társai... Remélem érthető volt, amit itt kifejtettem, keresem azokat a korombeli embereket akik ugyanebben a cipőben járnak vagy akik esetleg idősebben és keresztül mentek egy ilyenen azok írják le légyszíves a tapasztalataikat, mert most nagyon nagy szükségem lenne a segítségre! Esetleg érdemes lenne sulit váltanom?? Előre is köszönöm

2016. szept. 19. 17:07
 1/3 anonim ***** válasza:
Milyen kínos szar érzés lehet. Ha most őszinte választ vársz, akkor annak is megvan az esélye (bár én nem ismerlek), hogy előtte de érdekelted nagyon őket, csak ugye össze voltatok zárva. Téged nem ismerlek nyilván, de mindig furán néztem azokra akik teljesen izgatottan jönnek az iskolába, hogy "mekkora kalandozás lesz", "milyen szuper egy közösség vagyunk" stb. Az ilyeneknek csak meg kéne próbálni nem ráfeszülni az egészre.
2016. szept. 19. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Irigyek rad... ilyenkor a legrosszabb amit tehetsz h rajtuk logsz, es szanalmasan probalsz bekerulni a tarsasagba. A legjobb: sajat tarsasagot alakitasz ki abbol a ketto masikbol es mas osztalyok tanuloibol. Ha esetleg ujra baratkozni akarnak veled: lekoptatod oket es a sajat barataiddal logsz. Ez egy idobe beletelik, de ki kell varni h ok kozeledjenek, kulomben lejaratod magad, es olyan leszel mint a pincsi kutya. De ha te razod le oket, akkor megtapasztaljak hogy milyen volt neked...valoszinuleg nemcsak streber leszel egy ido utan hanem "bekepzelt" is. De mindig arra gondolj h nem veletlenul irigyek rad... majd amikor jonnek h add oda a irodalomhazit es te inkabb az uj haverokkal leszel, akkor rajonnek h jobban ha nem kozositenek ki. Ennyire egyszeru. Remelem segitettem, es sok sikert!
2016. szept. 19. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Kettes vagyok: jobban jarnak*
2016. szept. 19. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!