Az utóbbi időben befordultam. Kb 3-4 éve. Az érettségi után kb, mikor új suliba kerültem. Ott nem bírtam az embereket, nem volt társaságom. Mit tehetnék? (Lent folytatódik) 21/F

4 en vagyunk a családban a szülők a húgom és én. Tejlesesen el vagyok zárkózva mindenkitől. Apu már kiskorom óta nem beszél velem csak a munkáról. Anyum meg kérdezősködött a lányokról stb, de elzárkóztam nagyon. A tesómmal sem beszéltem soha semmi ilyesmiről :( Úgy érzem még most is depressziós vagyok, mert semmihez nincs kedvem, barátaim nincsenek, nem bírok kimozdulni itthonról. És mikor ezek az érzések előjönnek, a szüleim jutnak eszembe, hogy mit gondolnak, hogy elmegyek akárhova is. Mindig az van bennem, amit apám tanított, hogy ha nem csinálod a dolgod, akkor nincs haszon. Ezért is van, hogy a legtöbb időmet a munkának szentelem. Mindig a munka stb. Anyám meg annyira félt, hogy nem bírok kimozdulni, még ha akarnék is. Szeretnék barátnőt, de mindig az van az eszemben, hogy nem lesz rá időm, meg hogy mit gondolnak a szüleim. Nem vagyok magabiztos és önbizalomhiányban szenvedek. Nem tudok senkivel sem beszélni! Ezen kívül több problémám van, de azt most hiába írom le. Folyamatos stresszben vagyok. Az orvoshoz is elmentem, aki annyit mondott, hogy semmi bajom, csak mozduljak ki. Ki is mozdulnék, csak azt nem tudom kivel. Normálisnak tartom magam. A szüleim miatt háttérbe szorulnak az érzelmeim és a vágyaim. Ha valahova el is szeretnék menni mindig jönnek az aggodalmak.