Barátok igy, vagy inkább nélkülük?

Az igazság az, hogy nagyon egyoldalú a barátaimmal a kapcsolatom, értem ezalatt azt, hogy annyiból állnak a baráti kapcsolataim, ha én felkeresem őket akkor jólvan, akkor lbeszélgetünk, én kérdezem mivan velük, szinte mindig napiszinten vagyok a hirükről (mert érdekel az életük), de visszakérdezve vagy egyáltalán nem vagyok, vagy az ritka mint a fehér holló. Néha azt is sérelmezem, hogy azt sem kérdiki meg hogy vagyok.

Feltéltelezem ez azért lehet igy, mert stratégiáztam barátok keresésében, mégpedig úgy, hogy megpróbáltam szivem lelkem, odaadásom beletenni a kapcsolatokba, aminek az lett a vége hogy én folyton pattantam, ha kellett kocsival ha épp unatkozott az illető/k. Folyton ott voltam, soha nem felejtem el hogy vigasztalásban is, lelkizésben is.

Gondolom igy hagytam a fejemre nőni őket. Mert már a helyzet nagyon zavar.

Két példa az utóbbi időből: minivakáción voltam párommal a hétvégén és meséltem barátnőimnek hogy megyünk (már szerdán), utána pénteken is rákérdezett az egyik, majd pénteken mikor mesélem hogy mennyire várom már hogy ott legyek, ugyanazon személyek kérdik hogy hova megyek... Szombat reggel mikor felhivott is meg volt lepődve. De forditottan meg én vagyok a rossz ha nem jegyzem meg.

Másik példa: lassan 8 hónapja állandó munkahelyem van főállásban. Ismerősöm megszült még két hónapja, elmentem látogatóba hozzá, és ott szóba eredt hogy én dolgozom. Még furcsán nézett rám, hogy én dolgozom? Persze ha soha nem irunk rá az emberre meg kérdezzük meg mivan vele, mégis honnan szeretné megtudni?

Ezt mondom, annyira egyoldalúnak érzem ezt az egészet, és nagyon belefáradtam már ebbe az egyoldalúságba, persze ennek az lesz a következménye hogy megszűnik velük a kapcsolat.

Olykor mélyen elgondolokozom a helyzeten, ha én is vagyok a hibás, mégis hol hibázom el? Nem teszem eléggé oda magam? Utóbbi időben azzal is próbálkozom már, hogy magamtól mesélem a dolgokat, de nem úgy néz ki hogy van kinek.