Megpróbáltam megváltoztatni az életem, és most üresnek érzem magam. Valami tanács?

Egyetemista vagyok. Az egyetemet szeretem, úgy érzem, ott jó a társaság, jó helyen vagyok.

A gimnáziumot utáltam, és utólag az általános iskolai barátaimmal - bár velük nem volt bajom - eltávolodtunk egymástól. Van legjobb barátom, és vannak emberek, akikkel jóban vagyok. Hogy mit próbáltam megváltoztatni, és mivel voltam elégedetlen, azt nagyon nem akarom részletezni, de az életstílusommal és az egészségemmel, valamit azzal volt összefüggésben, hogy tényleg elérjem az álmaimat, ne csak ábrándozzak róluk. (Régen könnyen elmerültem ebben, tudtam, mit szeretnék, de keveset tettem érte.) Egészségügyi gondokkal küzdök, azon túl le is akarok fogyni, és többet élni. Úgy éreztem, hogy az első 20 évesemet elszúrtam, hogy sokkal többet élhettem volna, de mindig szorongó voltam. Biztos azért is, mert nem szerettem a társaságot, például a gimiben. Tanácsot nem ezzel kapcsolatban várok, ezzel kapcsolatban viszonylag elégedett vagyok a változással, amivel meg nem, azon dolgozom.

A dolog része volt, hogy megszabadulok azoktól az emberektől, akik úgy érzem, hogy lehúznak. Korábban például mindenki be volt jelölve a Facebookon, akit nem szerettem, akik nem voltak szimpatikusak, de évfolyamtársak voltak. És akkor se töröltem, ha valaki beszólt. Egyik alkalommal elegem lett, és letöröltem nagyon sok embert. Azokat, akikkel nincs is semmilyen kapcsolatom, meg azokat is, akikkel rossz. Így is maradt több mint 100 barátom, nem az a lényeg, hogy kevés legyen, hanem hogy akik most vannak, azokhoz szép emlék fűz, azoknak tényleg szívesen látom a dolgait, ha nem is most, de valaha volt személyes kapcsolatunk. Teljesen kiraktam az életemből mindenkit, akit nem láttam szívesen. Nem mentem el osztálytalálkozóra, nem kérek róla értesítést, kitöröltem mindenki telefonszámát (nem is tudom, miért volt meg), régen még érdekelt volna, hogy ezek az emberek mit gondolnak rólam, most már nem. Most már magamért teszem a dolgaimat.

Viszont időközben megismerkedtem két emberrel, mindkettőt kedvelem, és kiderült, hogy ők véletlenül pont jóban vannak ezekkel a régi ismerőseimmel. Nekem nem kell velük találkoznom, de valamiért baromira idegesít. (Igen, egy kicsit féltékeny vagyok.)

Azon kívül ők és más ismerőseim is olyanok, akiknek vannak olyan barátai, akik kicsi gyerek koruk óta a barátaik. Én ha azokkal nem is vesztem össze, eltávolodtunk egymástól, ha mondjuk megkérdezném sem hiszem, hogy lenne kedvük összefutni stb. Tudom, hogy a korábbi állapot csak a látszat volt, de most, annak ellenére, hogy az egyetemen jól érzem magam, és vannak jó ismerőseim ott, és van 1 legjobb barátom a gimiből, kiüresedettnek érzem magam. Azt hittem, ha megszakítom a kapcsolatot ezekkel az emberekkel, azt fogom érezni, hogy felszabadulok, nem érdekelnek már a beszólásaik stb. De ehelyett azt érzem, hogy nekem nincsenek gyerekkori barátaim, mintha nem lenne múltam, nem maradtak meg a régi ismerősök, mint amikor valakinek nincsenek gyökerei. Becsülöm az új barátokat is, csak nekik általában van már szűkebb baráti körük régről. Két szék közt a földre estem, úgy érzem.