Volt már nektek olyan, hogy azt hittétek egy barátotokra, hogy igaz barát, de később jöttetek rá, hogy nem az?

Par honapos ismerettsegnel nem igazan beszelhetunk baratsagrol. Orulj, hogy hamar rajottel, kivel van dolgod, eszedbe ne jusson meg tovabb pazarolni az idod es energiad valaki olyanra, aki igy kezel :)

O a hitvany a sztoriban, ne legyen buntudatod, hogy megszakitottad vele a kapcsolatot. Ha igaz barat lett volna, akkor nem igy all hozzad.

Igen volt olyan, akivel nagyon egy hullámhosszon voltunk, megbíztam benne, elmondtam neki olyanokat, amiket másnak nem feltétlenül mondtam volna, mert azt hittem, hogy ő megért és megbízhatok benne. Aztán kiderült, hogy elmondta másoknak, de mindenkinek, olyanoknak mesélt rólam, akiket én nem is ismerek. Nem értettem, hogy ez mire jó, ennyire nincs miről beszélniük. Amikor rákérdeztem, akkor mondta, hogy hát éppen haragudott rám.

Azóta nem nagyon találkozom vele, és persze nem is mondok el neki semmi személyeset, komolyabb dolgot.

Azért is esett rosszul nagyon, mert én sose éltem vissza az ő bizalmával.

Egyébként már korábban is történt ilyen.

Most úgy vagyok, hogy tényleg senkinek semmit nem lehet elmondani.

Számtalanszor előfordult már, hogy valakit barátnak tekintettem, aztán pár hónap/év után rájöttem, hogy csak kihasznál, elárul, stb. Viszont az ilyen embereket, amint rájöttem arra, hogy csak hasznot húznak belőlem, rögtön eltávolítottam a közelemből.

Az idézetet inkább úgy értelmezném, hogy az értékes emberek azok, akik nem rontanak ajtóstól a házba rögtön, hanem szépen lassan kedveled meg őket, míg az értéktelenebbek simán megtanulták magukat úgy eladni, hogy egy pillanat alatt azt érezhesd, hogy nem tudsz nélkülük élni.