Van olyan köztetek, akinek nincs igaz barátja? Csak haverok, havercsajok inkább?
+
Tökéletesen. Majd ha kell lenni egynek, találok.
Van.
Jól viselem, szeretek egyedül lenni, az alkotótevékenység az igaz barátom.
Régebben kicsit nehezebben viseltem (de akkor sem volt vészes), de most, hogy van párkapcsolatom, már nem szinte egyáltalán nem zavar. Max. annyiban, hogy bekerülök egy vadiúj társaságba, nem tudok feloldódni, aztán mire feloldódom, már mindenki beklikkesedett - mármint nem ilyen nagyon kizárólagos módon, de már kialakulnak a csoportok, ki kivel van nagyon jóban... és bírnak, de a haveri szint az marad.
Azt már nehezebben viseltem, amikor olyan ember, akit barátnak hittem, fokozatosan lekoptatott az életéből (ezt ő nem így látja, gondolom, de le sem tojt, pedig nekem akkor már volt párkapcsolatom, mégis szakítottam volna időt rá), a másik meg (de őróla már tudom, hogy nem is volt igazi barát soha) folyton alázgatott meg fényeztette az egóját meg parasztkodott, de amikor én vétettem egy apró pici hibát, akkor kikiáltott az egyes szémú közellenségnek, és eljátszotta a hattyú halálát (pedig én elég elnéző voltam vele, és rohadt sokat segítettem neki mindenben).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!