Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Miért viselkedik így? Csak...

Miért viselkedik így? Csak velem lehet baja, vagy eleve ilyen a természete?

Figyelt kérdés

Tavaly a suliban megismertem egy fiút egy faktos órámon, a tanárnak hála aki egymás mellé ültetett minket, és hát én azóta eléggé ragaszkodom a társaságához, barátságához ennek a srácnak. Sokszor úgy érzem ő is az enyémhez, de máskor pedig azt, hogy nem és itt lenne a probléma...


Szóval, egy év alatt sikerült elég sokat beszélgetnünk, eleinte csak az órákon, majd szünetekben is megálltunk váltani pár szót, aztán volt, hogy egy születésnapi bulin is együtt voltunk, szóval úgy, ahogy megsimertem őt, és ezek a percek/órák voltak a fényes pillanatok, mert hogy már tavaly óta észrevettem, hogy van ennek a fiúnak egy másik oldala is, amikor totálisan úgyérzem, hogy átnéz rajtam, nem érdeklem őt egyáltalán, tiszta közömbös bármit kérdezek vagy mondok, és szinte hozzám se szól :( Nem tudom megfejteni, hogy ez csak ellenem irányul vagy esetleg másokkal is szokott-e így viselkedni, mivel a barátait nem igazán ismerem. A legfurcsább azaz egészben, hogy mikor egy ilyen rossz nap után, hogy átnézett rajtam, én elhatározom, hogy akkor én sem törődöm vele, másnap úgy ül le mellém különórán, mintha kicserélték volna. Rögtön köszön, megkérdezi hogy vagyok, kedveskedik, ha látja, hogy fázom rámteríti a pulcsiját, simogat... Ilyenkor szószerint nem tudom hová tenni a hangulatingadozásait.

Most hülyít, vagy tényleg utál engem?

Igazából nagyon aranyos, és rendes srác amikor épp olyanja van, és ki sem nézném belőle, hogy bántó is tud lenni. Most is tökre félek, hogy mikor fog megint semmibe venni, mert ezekben a napokban eddig kedves volt, de volt már egy nap a szeptemberben, hogy hozzám se szólt...


Valaki tudna nekem valami értelmesen megfogalmazott segítséget, választ adni arra, hogy mit tegyek? Az a baj, hogy egyszer már elmondtam neki, hogy "tegnap nem voltál ilyen kedves", mire nem mondott semmit sem. Mit tehetnék? Vannak ilyen természetű emberek, igaz? Vagy csak utál és nem meri megmondani?


Valaki segítsen, legyen szíves, mert nincs nagyon kihez fordulnom, és eléggé félek...


17/L


2015. szept. 30. 19:37
 1/2 anonim válasza:
Az ilyennel úgy kell viselkedni, mintha totálisan közömbös lenne szàmodra, esetleg rakerdezhetsz, hogy mi ez a hangulatingadozas, ahogy alt.-ban viselkedik.Nehogy erezze, hogy odaig vagy erte, mert a fiik a kihívàsokat szeretik, ha meg megérzik, hogy tulsagosan ragaszkodik hozzajuk a lany, folenyben erezhetik magukat, az pedig semmi jot nem szul.Hajra !
2015. szept. 30. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Ez kérlek szépen a klasszikus "húzd meg-ereszd meg" című játék. Kedveskedik, te elolvadsz, akkor bunkózik, te megbántódsz és így tovább és így tovább. Ezzel eléri, hogy sokat gondolj rá, hogy rajongj érte, hogy mindig legyél vele édibédi, hátha akkor kedves lesz veled. Nem utál és nem is szeret: a "karmait" a hatalmát próbálgatja rajtad, játszik veled, semmibe véve az érzéseidet. Csak próbáld ki, hogy pár hétig közömbösen fogadod a hangulatingadozásait, amint meglátja, hogy már nincsen rád hatással a műsor, abba fogja hagyni. Fel a fejjel, lesz majd normálisabb, érettebb srác, ezt jobb lenne elkerülnöd.
2015. szept. 30. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!