S. O. S. , kisgyerekes anyuka a legjobb barátnőm, tanácsot kérnék. Valaki? (Hosszú. )

Sziasztok!

A helyesírásért előre is elnézést, telefonon vagyok, de azért igyekszem.

A helyzet a következő. Tizenhét éves lány vagyok, koromnál érettebb típusú, visszahúzódó, zárkózott. Nem tudom elviselni sem a korombeliek, sem a fiatalabbal társaságát, már kiskoromtól kezdve a felnőttek vonzottak, sokkal könnyebben kijöttem velük.

Három éve ismertem meg a legjobb barátnőmet, miután a gyerekkori örökreszeretnifogjukegymást lány a hátam mögött áskálódott. A mostani barátnőm, akit nevezzünk Panninak, 29 éves (tehát 12 év van köztünk). Amikor megismertem, egy ikerpárt nevelt mondhatni egyedül. Nagyon jóban lettünk, mi több, én nővéremként szeretem, törődik velem, komolyan vesz. Egyszer vesztünk össze nagyon, akkor hetekig olyan rosszul voltam, hogy fizikai tünetek is jelentkeztek, állandó fájdalmaim voltak, hirtelen fogytam. Nekem ő a minden, az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodni tudok. A "családom" semmi hozzá kéoest.

Majdnem fél év telt el, mikor először eljött hozzám karácsony után, nálunk aludt, akkor átsírtuk az éjszakát, olyan dolgokról beszélgettünk. Rá két hónapra, a szülinapom hajnalán ébredtem az ominózus összeveszés üzenetére, akkortól majd' fél évig bizalmatlan voltam vele kapcsolatban, nem tudtam neki úgy elmondani mindent, mint előtte, úgy éreztem, hogy a két lánya mellett én csak teher vagyok a nyakán.

Amikor először voltam nála, a lányok végig oviban voltak, nem volt velük sok gond, de aztán...

Legközelebb azon év nyarán mentem, a csajok otthon voltak. Bitang nehezen viselem el a gyerekeket, de Panniért mindent (nagyon jól tudja, hogy rosszban vagyok a kisgyerekekkel, ideges leszek tőlük), úgyhogy igyekeztem megbékélni/barátkozni a lányokkal is, ők szokták kérdezgetni, mikor megyek megint. Igen ám... de jön a csavar.

Tavaly februárban sírva beszélgettünk megint, mert Panni közölte velem, hogy terhes volt, de a baba elment... Nem tudtam, hogyan kellene reagálnom, de igyekeztem támogatni, amennyire 400 km távolságból lehet. Aztán kiderült, hogy a pici megmaradt. Megszületett 2 hét túlhordással.

Az első egy-két alkalommal, amikor ott voltam, még el tudtam viselni. A pici érthetetlen oknál fogva mindenkit szeretett, egyedül tőlem retteget olyan szinten, hogy nem lehetett egy szobában hagyni vele, ha látott, mert ájulásig üvöltötte magát.

Most itt vagyok, előttem van egy előre hozott érettségi és 2 nyelvvizsga, Panni lányai kezdik az iskolát, így totál be vannak zsongva, a pici mindjárt egy éves.

A probléma: idén nyáron is voltam már Panniéknál, 4 nap az utazásokkal együtt, az út busszal 8 óra... A csajok is ott voltak, meg a kicsi is. Tehát minden irányból jött a gyerekek létező összes ingere felém, én pedig küzdöttem magamban. Egyszerűen ideges leszek, nem tudom jól érezni magam annyi gyerek közt, felüdülés volt, mikor a két lányt vittük az oviba, és csak a pici volt otthon. Viszont akkor eldöntöttem, hogy nem megyek többet, amíg ilyen kicsi.

Tehát: Panni már nagyon szeretné, ha még így nyár végén beugranék... (számomra) érthető okoknál fogva nem szeretnék menni. Nagyon szeretem őt, megértem, hogy neki a gyerekek az elsők, de az én ingerküszöböm ehhez édeskevés. Hogyan tudom neki megmondani ezt úgy, hogy ne bántsam meg nagyon?

A válaszokat köszönöm. :)