Magányos vagyok. Hogy szerezzek barátokat?
Mindig visszahúzódó, csendes voltam emiatt a barátkozás is nehezebben ment.Viszont volt egy pár barátom, nem sok de bennük mindig megbíztam.A baj csak az, hogy amikor új környezetbe kerültünk, kevesebbet találkoztunk és szépen lassan mindd megtalálták a baráti körüket csak én nem.Mindenkivel kedves, barátságos és segítőkész vagyok, felszínesen mindenkivel jóban vagyok, mégsem tartozom egy "bandához" sem.Az is l baj hogy én nagyon szeretek olvasni, viszont az osztályomban nem nagyon van olyan ember akivel könyvekről tudnék beszélni.Barátom somes volt, pedig az emberek szépnek tartanak(bár ezt vitatnám), valahogy mindig úgy alakult hogy akinek én tetszettem, azzal nem éreztem a kémiát, nem éreztem hogy megfog benne valami, annak a 2-3 fiúnak pedig aki nekem igazán tetszett vagy kiderült hogy van barátnője, vagy volt valami más ami közbeszólt.
Mit tegyek? Olyan magányosnak érzem magam, az még annyira nem is izgat hogy nincs fiúm, mert azzal még ráérek szerintem, de barátokat olyan szivesen szereznék, olyanokat akikkel egy az érdeklődési körünk és bármit megoszthatunk egymással.Nem is kell soknak lennie, nekem bővel elég lenne az is ha 1 igaz barátom lenne.Mit javasoltok? Hol és hogy ismerkedjek?
16/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!