Miért van ez velem?

Egyszerűen úgy érzem összecsapnak a hullámok a fejem fölött semmi nem akar sikerülni semmi. Egy barátom sincs nincsen aki igazán kedvelne engem az osztályomban is mindig feleslegesnek érzem magam olyannak akivel max szánalomból állnak szóba és azt is csak ritkán.

Egyszerűen nem tudok ismerkedni mert mindig amikor adódna egy alkalom betojok és inkább hagyom az egészet így nem tudok barátokat sem szerezni sem amúgy is kevés alkalmam lenne rá és még ezt a keveset is elcseszem.

mindig bárhová megyek ott mindenki szemét velem vagy ha nem is az én annak látom s inkább odébb állok.

A jogsit is most tettem le de nagyon bénán vezetek apám nem is meri odaadni az autót bár a helyében és sem tenném egyszer majdnem elfelejtettem lezárni...

rajtam kívül senki sem ilyen a családban csak én vagyok ilyen az öcsém aki két évvel fiatalabb nálam ő meg mindenkivel jóban van állandóan a haverokkal van én meg punnyadok a 4 fal között...

De a legrosszabb, hogy itt vagyok 17 és szűz ami nem akkora baj de az már inkább, hogy egy lányhoz sem volt közöm max baszéltem egy párral nem is csókolóztam,nagyon félek, hogy ez így is marad, sőt biztos...

most lesz osztálykirándulás ott is csak egy felesleges ki senki leszek meg persze itt a nyár és amit diákmunkával fogok tölteni vagy az közösségi szolgálattal tuti nem lesz ott senki akivel jóban lehetnék de ha mégis már előre tudom, hogy ott is egy senki leszek ki közösítve ők összeállnak egy jó kis társasággá én meg leszek megint magam.

Tudom, hogy nyitnom kéne az emberek felé de egyszerűen nem megy... és biztos vagyok benne, hogy ez nem fog változni sokan utálnak valszeg ha elmennék valahova valakivel és ők meglátnának akkor tuti beszólogatnának ami nem csak nekem kínos, hanem annak is aki velem van.

Nincs és valószínűleg nem is lesz olyan stílusom amivel

bárki is egyáltalán szóba állna velem...

rendes emberekkel meg nem is találkozok akikkel barátkozhatnék csak ilyen bunkó köcsögökkel