Hogyan érhetném el/éreztethetném vele, hogy nem kell szégyellnie magát, és nyugodtan a szemembe nézhet?

Egy barátomról kiderült, hogy öngyilkos akart lenni...

Akkor még nem ismertem, szóval nem láthattam/sejthettem, tehát mostanáig nem tudhattam róla, mert nem beszélt nekem. Most is csak véletlenül derült ki, mikor nagyon ingerült volt, és kicsúszott a száján egy utalás, én meg rákérdeztem, és addig kötöttem az ebet a karóhoz míg kibökte a dolgot.

Annyi eszem volt, hogy nem kezdtem el prédikálni az élet szépségéről, meg hogy mekkora hülyeség, de azóta nyíltan kerüli a tekintetemet, és úgy a társaságomat is. Elég erősen győzködnöm kell, hogy találkozzunk, és ha találkozunk is akkor harapófogóval kell kihúznom belőle az egyszavasait.

Látszik rajta, hogy szégyelli a dolgot. Zűrös családja, meg gyerek kora volt, a családját látom, a gyerekkorából meg néhány elmesélt történetből kihallottam ezt, és tulajdonképpen semmi meglepő, hogy kétségbeesett, és ez az utat választotta, szerencsére sikertelenül.

Én már mondtam neki, hogy ezért nem nézem őt le, hogy nem kell szégyenkeznie előttem, nem mondom el, de egyszerűen menthetetlenül bezárkózott, és az Istennek se bírom kirobbantani :(

Mit tegyek? Tanácsok, ötletek?