Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Nagyon összevesztem a barátomm...

Dani99211 kérdése:

Nagyon összevesztem a barátommal. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Az egész úgy kezdődött, hogy megkérdezte van e már barátnőm, mire én azt mondtam, hogy nincs. Aztán úgy folytatta a gondolatmenetet, hogy a osztályból, amibe járunk, tetszik e valaki. Mivel nincs egy lány se az osztályomban, akivel szívesen járnék, így erre is azt mondtam hogy nem. Aztán később, 1-2 hónap múlva megint előjött ez a téma, de már rögtön úgy kezdte hogy te illenél ahhoz a lányhoz meg ilyenek. Ez ment egy darabig. Aztán már szinte minden nap felhozta, ami már eléggé idegesítővé vált. Aztán úgy 1 hete elegem lett az egészből, elmentem mellőle, erre ő azt gondolta, hogy összevesztünk, pedig csak egy kis nyugalmat akartam. Eddig szerintem mindenki azt írná, hogy legyen vége a barátságnak, az igazi barátok nem így viselkednek. Na igen, ez lenne a legegyszerűbb módszer. De az osztályomban rajta kívül egy barátom sincs, akivel titkokat is megosztanék. Eléggé úgy érzem, hogy ebből a helyzetből nem nagyon tudok kimászni. Ezért is írtam ide ezt a kérdést. Na szóval szerintetek van értelme kibékülni vele, vagy vége a barátságnak, de van egy olyan érzésem, hogy ekkor már teljes erőből megy majd a veszekedés. Mitévő legyek?

2014. okt. 6. 15:24
 1/3 anonim ***** válasza:

hát mindenképp beszéld meg vele, vagyis legalább próbálj beszélni vele:D

amúgy miért kérdezgette, hogy van a barátnőd? ez ma már valami verseny, vagy nem ér rá barátnőt találni?

2014. okt. 6. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Beszélni mindenképpen szeretnék vele, hogy ez a barátnős téma honnan jött neki az jó kérdés. :P
2014. okt. 6. 15:45
 3/3 anonim ***** válasza:
Van szájnak nevezett lyuk az arcodon. Ne csak zabálásra használd például, hanem kérd meg, hogy hagyjon már evvel a témával, ha lesz változás, akkor szólsz, nem kell állandóan erről beszélni, ah egyszer nicns mit.
2014. okt. 6. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!