Ebből lehet újra barátság? Illetve, Ti mit tennétek?

Általános 5. osztályában új suliba kerültem. Senkinek se voltam szimpi, gúnyoltak, sértegettek, rémisztőnek tartottak, undorodtak tőlem, stb. De volt egy lány, aki ennek ellenére barátkozott velem, nyilvánosán felvállalta, nem érdekelte, ha gúnyolták ezért és meg is védett.

Aztán rendeződtek a dolgaim, már nem voltam fura, lett sok barátom, de Ő mindig is megmaradt egy csodás barátnőnek.

Egy helyen és egy osztályban kezdtük a gimit. Nagyon szerette és én is.

10.-ben szeptemberben nagyon furán jött vissza nyárról. Nagyon bőgős lett, mindenen felkapta a vizet, mindenen elsírta magát, állandóan stresszben volt. Eleinte még normálisan tudott viselkedni, de egyre furább szokásai lettek és egyre többször mutatta az üldözési mánia tüneteit és egy idő után ez már nem csak nekem tűnt fel. Én védtem őt mindenki előtt, tudtam, valami baj történt, és vele is próbáltam megbeszélni, de csak elhajtott, hogy nekem fogalmam sincs, hogy Ő min ment át nyáron.

A végén már nem tudtam hogy és miként tudnék segíteni. Mindenkit sorozatban ellökött magától. Senki se akart neki rosszat, közösen próbáltunk segíteni, aztán, amikor láttuk, nem igényli, békén hagytuk. Akiket szeretett sorozatban eltaszított nagyon ronda szövegekkel, hogy nagyon rossz volt a gyerek hozzá és nem ezt érdemelte... Többiekhez meg alapjáraton gonosz volt.

A tanárok is furának tartották, némelyikkel úgy beszélt, mint a szeméttel és mindenkinél jobbnak, okosabbnak képzelte magát és tényleg okos volt meg jó mindenben, ő ezt már túlzottan igyekezett feltüntetni.

Egyre többet vettem észre, hogy túloz; már tipikusan az az eset volt, hogy ha a lakásában meggyújtottak egy mécsest, úgy adta elő, kigyulladt a lakás.Kiderült az a nyári nagy történés is annyi volt, hogy elment Costa Brava-ra ahol a spanyolos tesztje a legjobb lett ezért kevesebbet foglalkoztak vele tanulás ügyileg és ezen borult ki mélységesen, aztán ezt tetézte, hogy a szerelme elhagyta, de ezek után képzelhetitek - olyan viselkedése volt hogy zt hittem, minimum megerőszakolták és a szeme láttára ölték meg egy közeli rokonát és ezt próbálja feldolgozni.

Na ebből végül az lett, hogy 11-ben notóriusan hívott, személyesben csinálta vagy rám írogatott és órákon át ez volt, hogy plm előző nap valaki mondott valamit normálisan, ő meg a szívére vette. Én meg egyszer megírtam neki, hogy a mi osztályunk azért egy összetartóbb osztály, mindenkit szeretünk benne és őt is, emellett igyekszünk odafigyelni mindenkire és, ha nem érzi jól magát mások viselkedése miatt, csak óra után szóljon nekik, hogy beszélne velük vagy hozzon össze egy konferencia beszélgetést fb-n vagy bármi és írja meg hogy szeretne beilleszkedni, de nem megy mert úgy érzi nem tiszteljük, szemetek vagyunk vele, stb. Mert ha sokáig csinálja, hogy valaki mond valamit amire nem reagál de legbelül fáj és ezeket mind elfojtja magában, akkor a végén bele is ud betegedni (és akkor már nagyon rosszul nézett ki szegény, csontsoványra le volt fogyva, szemeiből kiment a fény és haja is ápolatlan volt és az arca már semmit se tükrözött). Na erre annyi jött le neki hogy sunyinak neveztem és, hogy cs....m meg mert ő vállalta, hogy csúfolják és bántsák általánosban azért, metrt a barátnőm volt én meg gonosz vagyok vele most cserébe és próbáltam megmondani, hogy nagyon nem ezt jelentette amit írtam, de írta, nem kíváncsi a magyarázkodásomra és sunyinak neveztem őt és ez nagyon ronda volt tőlem, sosem fog megbocsátani és hogy tudjam meg én egoista vagyok, nem szeretek másokat csak magamat és azt szeretném hogy mindenki engem szeressen és ezért segítek csak másoknak, hogy ők is szeressenek de tudjam meg engem soha senki sem fog szeretni.

Mindegy, engem nem izgatott, első napokban eléggé felhúzott, de lenyeletem, utána levő hetekben folyton ha segítettem az osztálynak, neki is segítettem, ha vittem valamit Ő is kapott, ha ketten voltunk igyekeztem jól elbeszélgetni vele, végül látszott megbocsátott és gyanúgy kedves volt velem mint azelőtt, hülyültünk...

Érettségi előtt újfent hallgattam a gondjait, stb. Érettséginél meg a tételeimet odaadtam. Érettségire az látszott, jól van, mindenkivel tud újra kedves lenni és tényleg jobban van valamivel.

Most nemrég ráírtam, hogy mi újság, hova ment tovább egyetemre, de írta, többet nem akar beszélgetni, mert anno nagyon csúnyán megbántottam és az osztállyal mi nagyon szemetek voltunk felé és durva dolgokat kellett átélnie és ez a mai napig fáj neki.

Szerintetek ebből lesz még valaha újra barátság? Mert azért én tényleg nagyon hálás voltam azért, amit tett és igyekeztem őt megpróbálni visszarántani a szakadéktól ami felé rohant, nem sikerült, kevés voltam hozzá, utána igyekeztem felállítani a földről, nem sikerült, kevés voltam hozzá és még mindig azt látom, fetreng és nem fogad el segítő kezeket, sőt, ha nyújtanak felé segítőkezet, annyira megsérti, hogy belevág egy bicskát. Ő csodás barát volt, én se hagytam cserben a bajban.

Jelenleg megszüntettem ezt a barátságot, de sokat gondolok rá, szeretném, ha újra az a lány lenne, aki volt ötödiktől tizedikig, de nem tudom hogy tudnám elüldözni a rosszkedvét, szeretném, ha meg tudna bocsátani, de nem tudom sehogy se kiengesztelni. Tényleg sajnálom, hogy ezt az érzést kellett benne keltenem, akaratomon kívül.

Ti mit tennétek ebben a helyzetben? Illetve szerintetek lehet ebből újra barátság? Szerintetek jól léptem fel a kapcsolat megszüntetésével vagy nem? Hasonló sztorik?