Ebben az esetben mit tegyek? Kérjek bocsánatot vagy hogy lépjek fel?

Ez a történet régre nyúlik vissza. Leírom részletesen, hogy átlássátok a helyzetet a lehető legjobban és úgy tudjatok véleményt írni, tanácsot adni.

Voltak bizonyos problémák, amikre azonnal megoldást kellett találnom és a házban lakók közül egy anya és a tinédzser gyermeke (igazából még 13 se volt - és majd azt is leírom, ezt miért emeltem ki) segítettek megoldani. Aztán felmerült pár eset, amikor segítségre volt szükségem és ők szó nélkül jöttek.

Borzasztó hálás voltam nekik és sokszor meleg étellel háláltam meg ezt (lévén nem volt idejük erre, sokszor pénzük is alig) vagy szimplán az aznapi vacsorára adtam nekik hozzávalót, hogy ne kelljen még külön boltba menniük, megengedtem, hogy használják a gépemet, lévén nem volt Internetük (se gépük) és, mivel a gyereknek nem lehetett háziállata és láttam, az enyéimmel milyen jól kijön és milyen felelősségteljesen bánik velük és mennyire élvezi, felajánlottam, hogy átjöhet hozzájuk is (levinni őket, ha úgy gondolja, stb. - tehát nem azt kértem gondozza helyettem, hanem felajánlottam, hogy, ha unatkozik vagy egyedül érzi magát, besegíthet a gondozásba).

Tényleg nagyon jó volt minden, láttam, mekkora örömöt szerzek a gyereknek azzal, hogy játszhat az állataimmal, hogy iskola után használhatja a gépet és az anyukának is jó érzés volt segíteni, cserébe azért, mert ők is gyakran segítettek.

De aztán kezdődtek a gondok.

Egyszerre már mindennapossá vált, hogy ott vannak nálam este 11, 12-ig, amit alapjáraton egy kicsit visszaélésnek éreztem, főleg, hogy a gyerek már 2-3-4 körül jött.

Ez eleinte nem zavart, csak akkor, amikor volt egy vizsgám még egyetemista koromban és még éjszaka se mentek el, hiába vettem elő feltűnően a tanulnivalót és kezdtem el magolni... és csak tetézte, hogy, amikor másnap volt a vizsgám, utána nem tudtam egy kiadósat pihenni; átjöttek és éjszakába nyúlóan ott voltak újfent; akkor kezdtem érezni, ez már tényleg túlzás.

A gyerek megjött, kijelentette, hogy levinné a kutyákat, levitte gyorsan, visszajött, szó nélkül leült a gép elé és traktorral nem lehetett őt elvinni onnan, ha mondtam, hogy megsétáltattam a kutyákat - akkor csak a gép elé ülne le. Ha mondtam, hogy tanulni szeretnék, akkor ő halkan gépezik majd... Tehát nem értett a szép szóból. És az édesanyja megjött este 8-9 körül és sajnos nem vette észre, hogy ez így nincs rendben és így voltak ott akár este 12-ig is.

Utána kitaláltam, hogy hogyan oldhatnám meg a gondot, mert ezer dolgom volt közben és nem értem rá sajnos ezzel törődni; a gyereknek kölcsönadtam sok holmim. Kijelentettem, hogy kölcsön és abban reménykedtem, ezek lefoglalják annyira, hogy ne jöjjön át folyton gépezni.

Pont egy fontos dolgon dolgoztam itthon, amikor becsöngetett és beerőszakolta magát. Nem zavarta, hogy a gépen dolgozom, csak társaságra vágyik, mondta nem baj, ha nem gépezhet. Beült mellém, megállás nélkül beszélt, kérdezgetett, utána próbált elküldeni a géptől és, amikor végre befejeztem és a papírmunka jött, akkor átült a géphez, de akkor se hagyott és alig tudtam koncentrálni.

Na akkor betelt a pohár és felkerestem az édesanyját. Elmondtam neki mindent és elmondta, hogy a fiúval gondok vannak a suliban, blablabla. Mindenesetre mindent átbeszéltünk, én egy pszichológus ismerősömtől tanácsot is kértem és megbeszéltük az édesanyával, hogy a fiú korrepetitora leszek és elláttam saját illetve hallott tanácsokkal, végül az édesanyja meg én leültünk a fiúval, szépen elkezdtük volna átbeszélni, de a fiú 10 percig bírta és az édesanya is rákezdett, hogy "Csak felvezette a dolgot, de majd másnap átbeszélik". Na ezek után is járt vissza folyton a fiú és folyton kirobbanthatatlan volt a lakásból, az édesanya meg határozatlan. Pl alkudozott "21:00-kor kikapcsolod a gépet és hazamegyünk... Jó, akkor 21:15-kor kikapcsolod... Jó akkor 21:30-kor kikapcsolod" - és folyton ha eljött az adott idő negyed órával tologatta, így mentek el éjfélkor. Mindenesetre én nem akartam ebbe beleszólni; nincs gyerekem és, főleg egy tinit, eléggé nehéz kezelni, nevelni, főleg azt, amelyik még abba a korban van, amelyikben fel se fogja mi a ciki, mi nem az. Leültem vele még kétszer beszélni. Az elsőben az anyuka még vevő volt a beszélgetésre, de semmi változást nem láttam a fiún, sőt; egy idő után nem engedtem be. Sajnos nagyon sok dolog összejött, nem tudtam tényleg ezzel foglalkozni, nem engedtem be. Erre megállás nélkül nyomta a csengőt. Utána a lépcsőre ült órákra. Utána lement és hosszú ideig nyomta a kaputelefonom... És ha esetleg lementem valami más miatt utánam jött és próbált bejutni a lakásba. És ezek után a szomszéd jelezte felém, hogy, ha én nem engedem be a fiút, ő hozzájuk megy és éjszakáig el se megy és a gépet kisajátítja és ugyanazt csinálja amit itt. Na ekkor jött el az utolsó beszélgetés (összesen a 3.). Elmondtam, hogy az első két beszélgetés ellenére a gyereke nem változott, rosszabbodott ilyen téren és tegyen valamit, mert ez most már nagyon túlmeg minden határon. Erre jött a tipikus anyai ösztön, ami érthető. Az édesanya a gyerekét kezdte védeni és én voltam a gonosz kis izé, aki meg nem hagyom őt kibontakozni, aki nem nyitok ajtót, akit nem fogadok be, nem segítek, stb., ha meg bejön nem törődök vele és így kénytelen egy fiktív világba menekülni, a géphez, amivel elzárkózhat a külvilágtól.

Na, utána pont elutaztam és kellettek volna a cuccaim amiket kölcsönadtam nekik; semmi reakció eleinte, utána kiderült, elhagytak belőle párat, de, hogy én állítólag örökre adtam és, amit meg nem hagytak el se adtak vissza és így esett, hogy jelenleg kb 20-25 ezer értékben van náluk kölcsönadott holmim és a javáról tudják, hogy kölcsönadott.

Kb itt is zárul le az egész, onnantól az édesanya nagyon furcsa velem, rideg, látszik rajta a sértettség, a fia meg nem nagyon fogta fel a dolgokat, mert ő meg gyakran elkapott még az elmúlt időben beszélgetni. Ő annyit fogott fel, hogy ők segítettek én meg hálátlanul kidobtam őket, de mint olvassátok a történetemben, ez nem igaz.

Én itt most nem igazságszolgáltatást kérek, lényegében a gyereket is és az édesanyát is megértem, teljes mértékben; hanem, hogy a történtek után kérjek e bocsánatot vagy tegyek e valamilyen lépést és, ha igen, mit? Mert úgy érzem, most nálam a labda.

Köszönöm a segítséget! Szép hetet mindenkinek!