Kicsit össze tudná valaki kaparni a lelkem? Tönkre ment a barátságunk.

11 éves barátság megy tönkre, és annyira fáj. Mikor megismerkedtünk két kis tini voltunk, azonnal a legjobb barátnők lettünk, mindent megbeszéltünk és szinte testvérek voltunk. Pár embernek ez nem tetszett, köztük anyukámnak se, mondták hogy csak visszahúz és nem látom hogy kivel barátkozok. De leráztam őket, és mindenkitől eltávolodtam egy kicsit. Kivéve anyukámtól, de vele is bizalmatlanabbá váltam.

A barátnőm kezdetben önbizalomhiányosnak és félénknek tűnt, én magabiztos voltam és nagyon társaságközpontú. Szépen "feltuningoltam" őt, értek hozzá, mert nagyon szeretem a pszichológiát és a kommunikációt, sokat foglalkozom vele. Nem láttam meg viszont hogy egy álca volt az egész, pont ezt akarta hogy kitörhessen és csak kihasznált :( Sajnos nagy szívem van, mindenkin segíteni szeretnék és nem vettem ezt észre sok sok éven keresztül.

Ahogy teltek az évek, ő erősödött belőlem pedig elfogyott az életerő. Abba hagytam a sportolást, a régi barátok eltűntek, és gyakran táncoltam a depresszió szélén. Akkor döbbentem rá hogy mi is történik, amikor nagyon magam alatt voltam és ő nem segített. Nem érdekli hogy mi bajom van. Egy flegma, mindenkin keresztül taposó csaj lett belőle :(

Annyira szükségem lenne egy igaz barátra, de mi lesz ha a következő is csak átver? És hogy leszek túl a mostanin, mégis csak 11 év volt :(

Új életet szeretnék kezdeni, enélkül a csaj nélkül, de egyszerűen nem tudom honnan lesz hozzá erőm. Valaki tudna valamit tanácsolni, hogy hogyan vészeljem ezt át? Megbízhatok még valakiben valaha?