Miért nem mesélhetek senkinek semmit, mert azt mondják hogy egyoldalú párbeszédek mesélése?

Nekem is van ilyen ismerősöm, aki csak mondja, mondja és mondja. Az persze nem jut eszébe, hogy megkérdezze, hogy a másikkal mi van. Csak saját magával tud foglalkozni. És ha én mesélnék valamit, akkor is rögtön a szavamba vág, hogy de ő ezt és ezt még el akarja előbb mondani.

Ha neked már többet is mondták ezt, akkor valószínűleg igaz. Ha te szeretnéd, hogy mások meghallgassanak és odafigyeljenek rád, akkor neked is meg kell hallgatnod őket. Illetve nem kell, hanem természetesnek kéne lennie, hogy nem csak előadsz egy hosszú monológot, hanem beszélgetsz a másikkal, ahol mindketten szóhoz juttok.

egy jó barátság oda vissza kell, h működjön.

Ha valami van, akkor azt ki kell beszélni magunkból.

A figyelem is fontos, én mindig abból érzem, h valaki szeret, h emlékszik a dolgaimra.

Egy barátsában vannak hullámvölgyek, és van h véget ér...el kell fogadni, de nem csak az egyik fél a hibás. (Lehet, h senki sem az, csak így hozta az élet)

A sok beszéddel vigyázz, próbáld meg szűkebben megfogalmazni a dolgaidat.

talán azt is megpróbálhatod, h kérdezd meg, h mi történt vele, és miután kibeszélte magából, te is elmondhatod hosszabban, h mi történt veled, mert így már nem azt érzi, h ráöntöd a dolgaidat.

Bocsi, most olvastam, amit írtál. Ha ő ilyen veled, akkor mond el neki, h mit érzel ezzel kapcsolatban (gondolom már megtetted), ha nem javul a helyzet, akkor te is rendezd le két szóban, és az életed részleteit oszd meg mással.

Van, h két testvér nem kerül mindig közös nevezőre, de azért még szeretik egymást.