8 év baráti kapcsolatok nélkül. Hogyan tudnék most barátkozni?

Nem tudom mennyire lehet tudatosan "elkezdeni barátokat keresni", szerintem ez inkább jön magától.

Munkahelyen, lakóhelyen és a környéken simán lehet barátkozni. Nem kell ezt túlgondolni, egyszerűen ha adott a helyzet ne légy rest elkezdeni beszélgetni, érdeklődni a másik hogylétéről.

Hivd fel a régi barátokat. Olyat elöször aki ott lakik a közelben, és igazán jóba voltatok. Irjál neki facebookon... esetleg, ha volt egy barátik kör szervezz egy találkozot, ahol beszélgettek kicsit...

En itt kezdenem.

Felnöttként nehéz barátkozni.

Èn mindig az a típus voltam aki mindenhol egyböl talált haverokat, barátokat... aztán férjhez mentem egy külföldi férfihez aki nem éppen barátkozó típus, és kiköltöztem hozzá. Közben költöztünk 2x is országon belül, és ha meg is ismerkedtünk barátokkal, azok így elmaradtak. Inkábbá csak anyukák lettek akikkel gyerekeztünk, de nem barátok. De tavaly nyáron szembe költözött egy kisgyerekes család, (egyforma koruak a gyerekeink), és úgy össze barátkoztunk, hogy minden körülmények között számíthatók rájuk, és ök is ránk.

Felnöttként már sokkal nehezebb barátkozni, föleg ha család és gyerekek is vannak.

Nem tudom, én is ebben a cipőben járok, igaz vagy 10 évvel idősebb vagyok, mint te. Mellőlem egyszerűen elkoptak a barátok.

Lehetne kórusba, rajzkurzusra, kirándulócsoportba (túrázók) járni, de őszintén szólva én nem vagyok az a nagy ismerkedős fajta.

Szóval fogalmam sincs.

Én egy kivétellel a suliban találtam barátokat. Rajtuk kívül egy kolléganővel lettünk barátok.

Esetleg keress másik munkahelyet, ahol sok ember dolgozik. Bár gondolom, nem ennyire egyszerű egy családi vállalkozásból kiszállni.

A barátság valami különleges dolog. Ritka és becses ajándéka a sorsnak. Nem keresi az ember, mégis barátra lel. Nekem is csak ifjúkori barátaim vannak. (Nem haverokról, meg ismerősökről beszélek - hanem barátokról.) Az egyik barátomat például katonaságnál ismertem meg, ott lettünk barátok. Leszerelés után volt úgy hogy évekig nem tartottuk a kapcsolatot, de ha én jártam Pesten, vagy ő járt Debrecenben, mindig meglátogattuk egymást, és olyan maradt a nexus köztünk, mintha még tegnap együtt katonáskodtunk volna.

Később mikor én jártam lombikbébizni Pestre a Kaáli Intézetbe a feleségemmel, mindig befogadott bennünket, haragudott volna, ha szállodába megyünk, és nem hozzá. Tavaly anyagi nehézségei lettek, kérdezte, hogy tudok-e segíteni. Segítettem neki. Kérdezte, hogy nem is érdekel, hogy mikor tudja visszaadni? Azt válaszoltam neki, hogy legalább a következő inkarnációjában meg kell adnia...

Drága Édesanyám definíciója volt, hogy a barát az az ember, akinek habozás nélkül odaadnád a fél vesédet, ha szüksége volna rá...

Én 26 éves vagyok és jelenleg egyetlen egy barátnőm sincsen mióta gyermekeket szűletem azóta be vagyok zárkózva és egyszerűen én sem tudom hogy hogyan kell ismerkedni, szinte félek bele vágni ezért inkább megfutamodok.

Nagyon nehezen barátkozom és nehezen nyílok meg de amikor megnyílok akkor mint egy áradat úgy zúditom az illetőre azokat a dolgokat ami nagyrésze magán ügy lenne és az én dolgom.

Az a baj hogy én mindig egy lelki társ barátot kerestem akinek elmondhatok mindent, de sajnos amint kicsit is úgy érzem hogy megbízhatok abban a személyben és megered a szám egyből szépen lassan pattintanak.

Egyszerűen unalmas vagyok, nem találok korombeli , ugyanolyan téma körben érdeklődő anyukát.

Külföldön élek jelenleg és mivel férjemmhez költöztem ide ezért nem sokat értek a nyelv tudásból sem hogy csak úgy embereket leszólítsak akárhol.

Van egy csaj hívtam ruhát vásárolni hogy kísérjen el ha van kedve beleegyezett aztán mikor el jött a nap még az interneten el sem lehetett érni.

De aztán el mentem egyedül.

Aztán előállt azzal a kifogással hogy nagyon beteg még mindig....Anno ez az állítólagos barátság úgy kezdődött hogy az én férjem munka társának az élettársa, barátnője.

És ő ilyen horgolt dolgokat készít és piacra dobta és árulja az interneten keresztül, legelsőnek vásároltam is tőle azóta semmit.

Én abban reménykedtem hogy majd ha rendelek akkor majd közelebb kerülünk egymáshoz, amíg készítette a rendelt dolgot minden nap gyakran válaszolt bármikor a közösségi oldalon.

Amint átadta én kifizettem , utána még beszélgettünk mert úgy volt hogy még vásárolok valamit.

Aztán szerintem csak érdekből volt olyan kedves , hogy rá akadt egy ujabb vevőre, de mivel nem rendeltem ezért szerintem feleslegesnek tartsa hogy írjon, mert párszor találkoztunk és soha nem nézett a szemembe se, úgy beszélgettünk hogy sétáltunk egymás mellett és maga elé nézett és úgy beszélt néha nagyon ritkán felém fordult hirtelen oda kapta a fejét de már fordította is vissza.

Foggalmam sincs hogy hol keressek olyan barátokat aki nem néz le és hasonló ember mint én vagyok.

Ezzel a kis történettel azt akartam írni hogy nem vagy vele egyedül, nekem sincsenek barátaim, és nagyon sza*.

Egész nap csak egyedül vagyok itthon a kicsivel, van mikor elmegyek sétálni el tologatom a babakocsit de szaladok soha nem találkozok senkivel.

A férjemmel szoktam még elsétálni , vásárolni úgy hetente 2 szer.

És azt vettem észre hogy itt mindenki a panaszát akarja elmesélni és amint elmesélte mehetsz már nem kellesz, persze aki nyitott rá.

4 nővel probálkoztam barátkozni eddig.

Egyik sem sikeres volt.

Az első maga panaszát mondta, a második más természet őt az én mondani valóm nem érdekelte, a harmadik ribi volt és a pasimra fájt csak a foga meg hogy meghívattatja magát sörözgetni, a negyedik meg a horgolni tudó csaj.

A rokonság más tészta mindenki magával foglakozik, úgy érzem engem lenéznek.

Nem tudom hogy kéne barátkozni hogy ne mindig ilyenkor derüljenek ki hogy nincs is semmi közös bennünk.

Jó lenne tudni hogy hogyan adjak tanácsiot saját magamnak sem tudok.

Az évek alatt nagyon rossz természetem lett.

Lehet hogy pénz nélkül a mai világban nem is lehet barátkozni?