Tényleg legjobb barátnő az ilyen (kicsit hosszú)?

Van egy lány, akivel tízen sok éve legjobb barátnők vagyunk. Természetesen ennyi idő alatt voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, összeveszések, kibékülések, stb. Minden jól ment, amíg nem lett egy komoly kapcsolata. Innentől fogva megszűntem létezni. Míg korábban sülve-főve együtt voltunk a pasi után már csak két hetente, havonta, vagy még ritkábban találkoztunk. Akkor is max úgy, hogy a pasi is jött velünk, vagy ha nem is, akkor gyorsba le tudott engem, aztán sietett haza a pasihoz... Nem rég vége lett a kapcsolatuknak, és természetesen az én vállamon sírta ki a bánatát. Hagytam, mert én tényleg őszintén kedveltem és legjobb barátnak tartottam. És minden vissza állt a régi kerékvágásba, a talik újra rendszeresek lettek, újra voltak közös programok, éjszakába nyúló beszélgetések. De úgy pár hónapja ismét történt egy pálfordulás. Munkahelyet váltott és az ottani kollégáival nagyon is jól kijön, aminek persze örülök, hisz nem akarom kisajátítani, és mégiscsak jó egy olyan helyre bemenni dolgozni, ahol mindenkivel jóban vagy. De újabban megint csak le vagyok sz..va. Akárhova hívom, nincs kedve/pénze/ideje. Az egészben csak az az érdekes, hogy amilyen programokat javaslok, azokat mind megvalósítja a kollégáival (legyen szó koncertről, külföldi útról, vagy bármiről). Én egyfajta "töltelék" lettem. Ha van ideje két program között, akkor találkozik velem fél órára, de olyankor is van, hogy felhívja egyik munkatársa, és szinte végig vele beszélget, mintha én ott se lennék. Ennek ellenére folyton azt hangoztatja a mai napig, hogy én vagyok a legjobb barátnője, és hogy egyedül nekem tud mindent elmesélni, de akkor miért viselkedik így? Most direkt eltűntem egy hétre, kíváncsi voltam, mi lesz. Még csak nem is keres... Kicsit úgy jön le, hogy csak akkor vagyok jó, ha nincs más. Nekem van igazam, vagy csak túl érzékeny vagyok? Mondjuk mindegy is, mert nekem ígyis-úgyis nagyon rosszul esik. Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, de jól esett kiírni magamból. :)