Lányok mit vesztek figyelembe facebookos, chattes ismerkedésnél?
- Tudjon értelmes, egybefüggő mondatokat kreálni.
- Ne nyomassa agyba-főbe a hangulatjeleket; használja rendesen a (kettős)pontot, vesszőt, kérdőjelet és felkiáltójelet.
- Tiszteljen meg azzal, hogy helyesen ír.
- Ne bugyuta, semmitmondó, nyomulós, ostoba, a másiknak kellemetlen/unalmas témákat hozzon fel.
Jól mondja az előző, fontos, hogy normálisan fogalmazzon az illető. Abból látszik, hogy értelmes, és szán rám annyi időt. Az is fontos nekem, hogy mennyi idő alatt reagál. Nem azt mondom, hogy csak velem beszélgessen, de ha elmegy vécére vagy akármi, akkor írjon, hogy egy pillanat.
Az is fontos, hogy mennyire közvetlen és mennyire nyomulós. Van nálam egy határ, amit ha túllép, akkor már kényelmetlenül érzem magam, ezt kell ügyesen eltalálni :D
-Mutasson érdeklődést, ha már rámírt. El sem hinnéd, de legtöbbször ezen buknak el. Rámírnak, beszélgetünk, én lelkesen kérdezgetek, nagyon értelmesen válaszol is, csak éppen az egyik legfontosabb dolgot kihagyja: a visszakérdezést. Ilyenkor kezd picit elegem lenni, mert elég fura, hogy tulajdonképpen én több érdeklődést mutatok, mint ő, pedig nem is én akartam vele ismerkedni. Azután pedig előfordul az is, hogy egy idő után már megakad a társalgás vagy egyszerűen csak felszívódik, vagyis nem ír, én pedig hagyom és így soha többé nem beszélünk.
-Lehetőleg értelmesen írjon. Nem érdekel, ha mondjuk nem kezdi nagy betűvel a mondatot vagy ha szakaszonként küldi el a mondandóját, csak figyeljen a helyesírásra és az értelmes mondatszerkesztésre. Ez alap.
Nagyjából ez a kettő, amit elvárok. Ja és azt, hogy ha rámír, annak oka is legyen. :)
De még ez mindig nem elég ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Ne próbáljon meg úgy válaszolni, hogy az nekem tetsszen. Legyen csak őszinte, nem gond, ha valamiben nem egyezik a véleményünk és ne legyen erőltetett a beszélgetés.
Valamint az is plusz pontot ér nálam, ha 1 max. 2 hét elteltével személyes találkozót is kér. Nem szeretek az internetre hivatkozni. A legszebb beszélgetések amúgy is szemtől szemben keletkeznek. :)
Azt hiszem, nagyjából ennyi.
csupa alap dolgot:
- tudjon köszönni normálisan (csá, mizu? nem ez a kategória....)
- helyesírás!!!! és lehetőleg mellőzze a vok és társai jellegű nagyon "trendi" rövidítéseket.
- legyen érdeklődő (ne a melltartóméretem iránt és hogy milyen pózban szeretem....)
A többi pedig jön magától, mert igazából úgy is az lesz a fontos, hogy meglegyen az összhang, közös téma, érdeklődési kör, de az elején ugye fontos a jó benyomás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!