Kérdezem azt, amire nincs válasz: Miért?

Elsőéves egyetemista fiú vagyok, a magyarországi körülmények miatt külföldön tanulok. Az iskolát élvezem, sok sikerélményem van, érdeklődéssel tanulok.

Viszont eszméletlenül egyedül érzem magamat .. ott belül. Kollégiumban élek, körül vesz csomó ember, de valahogy mindenkit csak a bulik éltetnek. Többeknek, többször mondtam, hogy menjünk sétálni, vagy jöjjön be a szobámba, beszélgessünk kicsit, de nem, ők csak 5-10en szeretnek lenni, röhögni, piálni és értelmetlen dolgokról dumálni. Igen tudom, hogy ezen senki nem tud segíteni.

Otthon -egyáltalán nem könnyen- találtam néhány barátot, akikkel tartom, tartom a kapcsolatot, de mégsem az igazi facebookon-skypon. Mindannyian nagyon sokat jelentenek nekem, de mégis egyedül érzem magam, s jelenleg azt gondolom, nem ért meg senki ebben a világban. Elmondhatatlanul hiányoznak a mély érzésű emberekkel történő beszélgetések, az ő gondolataik, melyekkel jobbá tehetnék napomat. Gyakran érzem azt reggel, hogy Miért? Miért keljek föl? Mi az értelme ?

Már semmi másom nem maradt, csak a remény, hogy egyszer találok egy igazi -főleg fiú- barátot s egy lányt akivel szerelmünk felszínes játékoktól mentes, őszinte érzelmeken alapuló. Hogy tartozzam valakihez. Mert ennél nincs jobb dolog.

Valaki tanács, megjegyzés?

hasonló cipőben járók levelét nagyon várom.

néha azt érzem, minden szó segít..