Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ti hogyan békülnétek a helyemb...

Ti hogyan békülnétek a helyemben a legjobb barátotokkal? (hosszú)

Figyelt kérdés

Előre is bocsánatot kérek a hosszú szövegért, de kíváncsi vagyok a véleményetekre. Ti kibékülnétek ezek után a legjobb barátotokkal?

Van két barátom, akik utálták egymást (I. és A.) és elmentem velük még régebben egy kávézóba, ahol ki szerettem volna békíteni őket. Jól is ment volna, de A., a legjobb barátnőmnek (E.-nek) úgymond a "talpnyalója" volt, mert mindig őt követte, meg azt csinálta, amit ő akart, és amiért E. utálta I.-t, A. is megutálta őt. Abban egyeztünk meg, hogy hívjam föl E.-t és beszéljük meg vele. Felhívtam, mondtam neki, hogy ki kell béküljünk, és legyünk együtt, mert akkor nem lenne olyan zűrös nekem, hogy egyszer ide, egyszer oda járjak. Mondtam neki, hogy ettől persze még ugyanúgy ő marad a legjobb barátom, csak nem mindig vele leszek, néha I.-vel is. E. erre azt mondta, hogy jó, másnap megbeszéljük. Másnap bejött a suliba, és nem jött oda hozzám. Nem értettem, hogy mi van, és egész nap nem szólt hozzám. Suli után akartam beszélni vele, de hazament a "legmenőbb" csajjal, Sz.-szel. Másnap megint ez volt, mondom odamegyek hozzá én, és megbeszéljük. Erre azt mondta, hogy majd fönt a teremben megbeszéljük, mert akkor pont az udvaron voltunk. Felmentünk a terembe, fogta magát, leült a helyére és el kezdte olvasni a füzetét. Oké, ha ennyire nem számítottam neked, akkor hagyjuk - gondoltam magamban. (persze arra jó voltam, hogy rajtam sírta ki magát, amikor nem jött össze neki ezzel meg azzal a fiúval stb..) Ez végül így húzódott egy ideig, ő bekerült a menőkhöz, én meg maradtam I.-vel és A.-val. Kiránduláson a buszon A. odament hozzá, és megkérdezte, hogy nem akarja-e megbeszélni ezt velem. Azt mondta, hogy "nem akarom elcseszni ezzel a kirándulásomat". Azóta nagyon megváltozott. Szinte rá se ismertem, ahogy A. ezt elmesélte.

Ebben az a rossz, hogy régen nagyon szerettük egymást, és ez az egész nem ilyen volt. Szerintem nem igaz barát. De kicsit hiányzik.. nem tudom, mit tegyek. Én csak jót akartam, csupán annyit, hogy mi 4-en jóba legyünk. Semmi rosszat nem mondtam neki, mégis elhagyott a semmiért.. most a menő csajokkal lóg, és télleg megváltozott. Mindenki azt mondja, hogy nagyképűbb lett.

Ti mit tennétek a helyemben? Ha kibékülnétek, hogy beszélnétek meg vele?

Köszi, ha valakinek van valami ötlete.



2012. szept. 1. 18:08
 1/3 anonim válasza:
magában a szöveget sem értem
2012. szept. 1. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:

Az elején elakadtam.

E utálta I-t meg neki(E-nek) volt talpnyalója???

2012. szept. 1. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:

Én azt hiszem, értem :)

A helyedben tudod mit tennék? Odamennék hozzá egy olyan napon, amikor úgy látod, jó napja volt. Suli után megállítanám, és szépen higgadtan elmondanám neki amit érzek, mindazt, amit ide leírtál (mert elég őszintének tűnt :). miután mindent kiadtam magamból, rajta múlik, mi lesz, én biztosan elégedett lennék magammal, hiszen a saját részemről a dolog letudva. Mondd, hogy hülyeség, de én ezt csinálnám.:) VAAAAAGY írnék neki egy levelet. egy szép, hosszú, őszinte levelet. bedobnám a táskájába titokban, hogy majd meglepetés legyen neki. oszt majd meglátjuk, mi lészen! :)

15/L

2013. jan. 22. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!