Szerintetek véget érhet egy igaznak hitt, tizenéves barátság csak azért, mert a másiknak jobban megy a sora? Vagy csak egyszerűen elfáradt az egész?

Nagyjából tizenötéve ismerem a legjobb barátnak hitt embert az életemben de sajnos változtak a dolgok. Én elváltam, nem tudtam elhelyezkedni a mérnöki szakmámban, fizikai munkás voltam de most munkanélküli. Haver viszont vezető pozícióba került, családja lett, háza lett és jól megy minden neki. Sosem voltam irigy, azt a szakmát tanulta amit szeret, nekem közöm nincs hozzá, örülök neki összejött. Mentem is segíteni neki mindenbe! Házfestés, munkálatok, bepakolás... stb. De múlt év óta változott!!! Valahogy lekezelőlen kezdett el viselkedni velem, hazudott is párszor és beképzelt lett. Egy időben direkt nem kerestem, hogy tisztuljanak a dolgok és utána elhívtam beszélgetni. Elmondtam mi a bajom vele de mindig hárított, sosem ismerte el a hibáját. Csak rám mutogatott! A közös névnap-szülinap dolgok is teljesen elmaradtak, ott is átvert. Majd jött egy közös munka aminél ő osztotta meg velem a megbízást. És rájöttem, hogy elég durván átbaszott itt is! Fizetésben is, munkában is, megbízások számában is, mindet magának akarta. Amikor rákérdeztem, lekezlően ennyit mondott: Több mint a nulla, jó neked, munkanélküli vagy. Pedig előtte én tettem nem kevés pénzt a zsebébe de én tisztességesen számoltam el vele. De mostanában ilyen leszólásai voltak, erre értettem, hogy lekezelő. Sokszor próbáltam helyrehozni a régre nyúló múlt miatt. De nem megy! Elfáradt ez a barátság, belefáradtam én is. Nem tudok már lassan semmiről beszélni vele pedig szeretnék. Azóta lettek más haverok/barátok akiket a közös élethelyzet vagy munka hozott. Az ő társaságukban jól érzem magam, nem úgy mint akiről beszéltem. Nem értem miért erőltetem ezt az egészet és miért érzem saját bukásomnak ha véget ér egy barátság.