Érdemes kibékülnünk a barátnőmmel?
Figyelt kérdés
Az egész barátságunk mindig is fura volt, sokszor összevesztünk, máskor meg le se szakadtunk a másikról. Viszont volt egy nagyobb szakasz kb. fél év, amíg nem beszéltünk. Nagyon hiányzott de nem nyitottam felé, viszont ő megkeresett. Újra sikerült felépíteni a barátságunk, talán még közelebbi viszonyba is kerültünk mint eddig bármikor, hisz több mindent megosztottunk egymással. Pár hete viszont megint összevesztünk. Nagyon lekezelő volt velem, így megkérdeztem van e valami baja velem, mire ő azt mondta nincs. A hirtelen megkeresését mindig is gyanúsnak találtam, a lényeg, hogy olyan volt, mintha megmondták volna neki hogy keressen meg. És ugye összevesztünk, ahol ő be vallotta hogy igen csak sajnálatból keresett fel újra, mert egyedül voltam (?) amit nem egészen értettem mert sosem voltam egyedül. Mindegy, ez nagyon rosszul esett, és csúnyán mindent egymás fejéhez vágtunk, azóta nem beszélünk. Viszont nagyon hiányzik. A barátságunkat kissé toxikusnak tartom az állandó viták miatt, és fogalmam sincs mit csináljak. Érdemes beszélnem vele vagy várjam meg amíg ő nyit újra? vagy jobb nekünk egymás nélkül, már ezen is gondolkodtam. Nem akarok folyton masok után futni sem igazából.Vélemény?2024. máj. 31. 19:39
A kérdező szavazást indított:
Írjak rá
Várjak amíg ő nyit
engedjem el az egészet
20 szavazat
1/5 anonim válasza:
Engedd el, ez már döglött ló. Inkább pasizz, vagy ha irtózol tőlük, akkor keress más barátnőt...ha unatkozol egyedül, az már baj....
2/5 anonim válasza:
Kicsit ellentétes az, hogy nem vagy egyedül és hogy hiányzik egy toxikus kapcsolat.
Az ember úgy is lehet magányos, ha rengetegen veszik körbe. Szerintem magányos vagy és ezért hiányzik a barátság.
Én hagynám a fenébe őt. Voltam én os toxikus kapcsolatban, utólag látom, hogy milyen jó hogy kikerültem belőle, tele volt stresszel, frusztrációval az efész.
3/5 anonim válasza:
Ha folyton megy a veszekedés, akkor ez egy toxikus kapcsolat
Hagyd ezt a "barátságot" inkább.
4/5 anonim válasza:
Én is azt mondanám, hogy jobb, ha őt és ezt a barátságot is inkább elengeded. Hosszútávon az emberből az ilyen veszekedős emberek nagyon sokat ki tudnak venni.
5/5 anonim válasza:
Ha màr kibékültetek és megint szemét volt veled inkàbb hagyd az egészet mert àrtalmas lesz neked.Megértem hogy hianyzik voltam ilyen helyzetben...pszichologushoz fordultam utana,hogy atbeszeljuk es sok dolog jott elo rolam is.Ha nehezsegeid vannak lehet szakember tudna segiteni,megtalalni a gyokeret miert ragaszkodsz hozza.Mert sajnos az ilyen kapcsolatoktol nehez elszakadni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!