Mennyire fura vagy gáz, ha valakinek nincsenek olyan barátai, akik nem az exei is egyben?
Van olyan, akivel először barátok voltak, és később kapcsolat lett belőle és amikor szétmentek a barátság megmaradt. (Vele konkrétan együtt épített még homokvárat.)
Vannak, akikkel együtt volt, és szakítás után barátok lettek, mert nem akarták megszakítani a kapcsolatot csak azért, mert párként nem működtek.
Akad kettő, akivel egyszer/párszor összefeküdt és járni nem akartak valamiért, de megkedvelte őket... és ők is barátai lettek.
Nem csak haverilag ismerősök, akik jó viszonyban váltak el és civilizáltan el tudnak lenni, ha egymásba botlanak, de egy észszerű távolsággal. Hanem aktívan benne vannak egymás életében. Sok időt tölt velük, minimum hetente beszélnek. Egy-kettővel majdnem naponta össze is fut élőben, mert ugyanazokra a helyekre járnak és ha véletlen nem futnak össze, akkor is keresik egymást. Együtt járnak bulizni vagy más programra, ha kell valami a másiknak, rögtön ugranak. Naprakészek egymás magánéletéből, az új kapcsolataikat is kitárgyalják, tanácsokat adnak. Ölelkeznek. Lelkiznek ha valakinek baja van.
Az exek közül is néhányan barátai egymásnak, de nem mind, mint egy nagy, vidám kommunában.
Azt mondja, ha valakit vonzónak tart, előbb-utóbb megkedveli emberileg is, és akit emberileg kedvel, ahhoz idővel vonzódni is kezd akkor is, ha alapból nem tetszett. Állítólag nehezen alakít ki bizalmi/érzelmi kapcsolatokat, mert beforduló, és ha valakihez közel tud kerülni, igyekszik megtartani. Kicsit különc amúgy is.
Ti mit gondoltok erről? Mennyire red flag? Ha megismernétek valakit, akit bírtok és amúgy ígéretes, megkísérelnétek megszokni ezt vagy nem bonyolódnátok bele? Volt, aki azt mondta, ez konkrétan orvosi esettanulmány. Nem tudom.
Ehhez óriási bizalom, önbizalom, bombabiztos érzelmi intelligencia és empátia kell.
Nekem menne, mert már összeraktam magam, de a legtöbb embernek ez abszolút nem férne bele. Ami teljesen érthető.
Semmiképp sem járnék ilyen pasival. Aki minden barátjával összefekszik, meg az exeit is maga mellett tartja, az szöges ellentétben áll az én értékrendemmel. Egyrészt én egy fiúbarátommal se kavartam, azért voltak csak barátok, mert nem jöttek be. Idővel meg már nem is maradt fiúbarátom, mert az összes be akart próbálkozni, én meg onnantól már inkább megszakítottam velük a kapcsolatot. Nem tudtam volna nem arra gondolni, hogy “most is biztos vetkőztet a szemével” meg ilyenek :D Az a szerencse, hogy sok fiú unokatesóm van, így rajtuk kívül nem is hiányzik más fiúbarát.
Emellett nem is szeretném, hogy a pasimnak lánybarátai legyenek, mert eddig az összesről, akiknek voltak, kiderült, hogy dugtak is.
Az extémához is annyit, hogy én egy exemmel se beszélek. Annak akkor és ott vége lett, lezártam velük a dolgot, kész, továbbléptem. És egyáltalán nem bíznék olyan pasiban, aki még mindig beszél, találkozgat volt szexpartnereivel.
Kérdező, képzeld el a barátaidat (exeidet) mikor beülnek egy sörözőbe. A harmadik kör után már a szex lesz a téma.
- Kati nem volt jó az ágyban.
- De legalább jól szpott.
- Nekem csak egyszer engedte az anált.
- 2:1-ben sikítva élvezett el.
- Nem akarta csinálni a konyhapulton.
Nálam nem működik az exeknél, a "legyünk barátok" feeling.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!