Hogyan szerezzek igaz barátokat??
Belefáradtam az ilyen “hamis“ barátokba. Egyszerűen csak szeretnék olyan emberekkel beszélgetni, akik nem leépítenek lelkileg, hanem támogatnak. Akiknek bármit elmondhatnék és meghallgatnának, segítenének ha tudnak. Természetesen ez kölcsönös lenne. Azt érzem nem a hozzám illő emberekkel vagyok körülvéve, nem találom a helyem. Már arra is gondoltam, hogy csinálnék egy insta csoportot, ahova bevenném azokat, akik ehhez hasonló szituációban vannak és vágynak azokra az emberekre, akiknél nem kell félniük attól, hogy amit el mondanak, azt elítélnék. Tudom nem könnyű tényleg igaz barátokat találni. Online pedig azért a veszély is benne van. Szóval igazából ezzel csak annyi volt a célom, hogy kiírom magamból ezeket a dolgokat, mert nagyon sokan okoztak az elmúlt időszakban nekem kellemetlen és mentálisan leterhelő szituációkat.
Köszönöm, ha végig olvastad és, ha te már megtaláltad ezeket az embereket az életedbe nagyon becsüld meg őket, mert szó szerint ritka az ilyen.🫶🏻
A koromat meg nem írom ki, mert előző fiókomat letiltotta miatta.🥲
Rengetegen éreznek így ahogyan most te is. Szívesen barátkoznék én.
Ha túl nagy a korkülönbség akkor nem biztos, hogy meglesz a közös pont. Ez olyan +-10 év.
34 vagyok.
Ha közelít az életkorod írj bátran.
Akkor is ha csak kell valaki aki meghallgat. Ez esetben a 10 év nem számít.
Itt megismertem egy barátot, egy hónapig voltunk barátok, mindenben támogattam, találkozgattunk, aztán megutált, ignorálgat.
Nem ajánlom senkinek sem a barátokat, ez egy kegyetlen világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!