Mit kell tenni, hogy barátság alakuljon ki? Előzmények:
Sokáig azt képzeltem, hogy a sok találkozás ami segít. Hosszú éveken keresztül rendszeresen találkoztam többnyire ugyan azokkal az emberekkel közösségi oldalakon hirdetett programokon. Gyakran nem igazán érdekelt a program, de azért erőltettem a dolgot és elmentem, hogy minél többször találkozzunk, de egy barátom se lett, mindig csalódottan jöttem haza. Hagytam a dolgot, mert nem szeretek közösségi programokra járni és időm se maradt mellette.
A következő amit megpróbáltam a rendszeres kommunikáció volt. Több mint egy évig rendszeresen chateltem 1-2 emberel. Az estékbe nyúló chateknek az lett az eredménye, hogy nem maradt elegendő időm tanulásra, megbuktam és aludni is keveset tudtam emiatt. Így elment a kedvem és azoknak a napoknak örültem, amikor nem értek rá beszélgetni, mert így a legszükségesebb dolgaimra (tanulás) maradt idő és kitudtam aludni magam. A barátkozási próbálkozásaimra fordított időt elvesztegetett időnek érzem, mivel nekem kevés szabadidőm van, akikkel pedig barátkoztam nekik rengeteg.
Mivel próbálkozzak, hogy barátság alakuljon ki?
Szia! Fiú vagy vagy lány? Illetve milyen programokra jártál el?
Itt gyakorin vagy például FB csoportokban nem próbáltál ismerkedni vagy vannak ilyen barátkereső oldalak is vagy minek mondjam.
Szia! Főleg kirándulásokra.
A gyakorin hamar feladtam, akikkel beszéltem 1-2 üzenet után eltűntek. FB csoportokba találtam akikkel chateltem. Aztán nem néztem vissza, túl lehangolónak találtam a csoportokban lévőket.
Ha ennyi találkozás után sincsenek barátaim én csinálok valamit rosszul, csak nem tudom mit. /F
Szerintem amúgy jó úton indultál el, főleg a személyes találkák/programok esetén. Csak azt lenne jó megvizsgálnod, konkrétan mi miatt csúszhattak félre a dolgok. Pl.: a közösségi médián meghirdetett programokon kívül is találkoztatok-e, milyen volt a hangulat, milyen volt a köztetek lévő dinamika. Írtad, hogy "erőltetted a dolgot"... nem lehet, hogy ez jobban kiülhetett rád, mint gondolnád? Próbáltatok olyan programokat, amik inkább neked is tetszenek?
Az írogatós dolog meg nagyon zsákbamacska. Nincs személyes kontakt, így alig lehet megismerni a másikat, kellenének oda a programok, közös élmények és a minőségi együtt töltött idő.
Szóval a kettő dolgot kellene valahogy kombinálni: találkák és írogatás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!