Tanácstalan vagyok, voltatok már hasonló helyzetben?

Három olyan barátom van, akikről a mostani tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy egy életet leélhetünk közeli barátként. Egyiküket 21 évesen ismertem meg az egyetemen, másikat 23 évesen egy közös haver által, harmadikat 26 évesen az akkori munkahelyemen. Most 28 éves vagyok, szóval nem zárom ki, hogy találkozok majd még emberekkel, akikkel klappolunk ennyire. Ezekkel a barátaimmal semmi nem törte meg a dolgot, se az, ha én kerültem új környezetbe, ahol új barátaim lettek, se az, ha ők kerültek máshová. Pl. egyikük külföldre költözött két éve, és azt hittem, hogy ennek itt most akkor vége, és tényleg átalakult a kapcsolattartás módja, de a barátságunk nem, annak ellenére, hogy ő is aktívan keresett új kapcsolatokat az új otthonában. Egy másik barátomnak meg nemrég kicsi gyereke született, úgy voltam vele, hogy nyilván akkor innentől a családjának fog élni, ez egy olyan helyzet, amihez nekem semmi viszonyulásom nincs (szingli vagyok, és gyermektelen), de nem ez van, ugyanúgy találkozunk, néha felmerül témaként a gyereke (meg én is érdeklődök felőle), de a beszélgetéseink 90%-a olyan, mint volt.

Gimiben én is azt hittem, hogy az ottani barátságaim majd örökké tartanak. Még akkor is, mikor már a második iskolaváltásom, meg a harmadik költözésem után láttam, hogy ez nem így van - de hát annyira közel állunk egymáshoz a szobatársammal, mintha testvérek lennénk, szóval lehetetlen, hogy majd elhidegülünk egymástól csak azért, mert egyetemre megyünk, és megismer másokat. Aztán pontosan ez történt.

Tudom, hogy nagyon fáj, és sajnálom. Annyit tehetsz, hogy felállsz, koronádat megigazítod és mész tovább, ismerkedsz más emberekkel.