Ha valaki igazán szerelmes tényleg természetes, hogy elfelejti a barátait?

A legjobb barátnőm 1 éve jött össze a párjával. Akkor még nem volt gond, ugyanúgy töltöttünk időt együtt is. Majd a barátja tavasszal megcsalta és nonstop együtt voltunk, igényelte a társaságom, a beszélgetést, a programokat. Én mindig jól éreztem magam vele és tudtam, hogy nehéz helyzetben van, természetes volt, hogy jobban odafigyelek rá. Majd kibékültek 2 hónapja. Azóta állandóan együtt vannak. A barátnőm akkor érne rá, ha a pasi dolgozik, de ő nem és én is szabad vagyok. Ez azt jelenti, hogy a 2 hónap alatt 1x sikerült találkoznunk. De akkor is a telefonján lógott. Nem is igazán beszélünk. Amikor szóbahoztam azt mondta, hogy ha nekem is lenne párom, akkor én is mindig vele akarnék lenni. A barátságunk alatt én is voltam kapcsolatban, de én tartottam a kapcsolatot a barátaimmal, mivel nem unaloműzésből voltam velük, hanem mert szeretek velük lenni és hiányoztak volna. A párom ugyanúgy eljárt a barátaival, engem se zavart soha. Volt olyan, amikor hívtak magukkal ide-oda, de engem zavart, hogy a pasinak is mindenhol ott “kell” lennie. Vannak barátaim, van társaságom, ismerkedek is jelenleg, nem unatkozok, hanem kifejezetten az ő társasága hiányzik. Persze tudom, hogy ezt el kell fogadnom. Inkabb a reakció érintett furcsán, hogy odáig ment a dolog, hogy én betegesen ragaszkodok hozzá.. merthogy ez teljesen normális, hogy ha szerelmes az ember akkor nem a barátai társaságára vágyik. 5 éve voltunk barátnők, neki azóta ez az első olyan kapcsolata ahol tényleg azt látom rajta, hogy szerelmes. Szerinte én a volt páromba nem is voltam az, ha én foglalkoztam a barátaimmal is mellette, persze amikor még ő is szeretett velem elmenni ide-oda meg beszélgetni akkor ezt nem így gondolta. 25 évesek vagyunk.