Ennyire lenézne a barátnőm?

Lol. Imádok panelban lakni. Kertes ház után maga a mennyország, semmivel se kell nekem foglalkozni, minden csak úgy van. Van fűtés, anélkül, hogy nekem bármit is tennem kellene, van korlátlan meleg víz, megnyitom a csapot, és jön, és ha én már kifürödtem egy kád forró vizet, még korlátlan ember korlátlan kádnyi forró vizet tud engedni, nincs olyan, hogy elfogy, vagy várni kell, kertet egy szálat se kell művelni, füvet nem kell nyírni, és ha valami elromlik, csak megejtek egy telefont, másnap kijön a gondnok és megcsinálja.

Az első panel albérletem után mindig csak panelba voltam hajlandó költözni. Franc se fogja újra ahhoz igazítani a fürdést meg a self-care rutint, hogy mekkora a bojler/kazán kapacitása, ha egyszer veszek egy lakást, az tuti egy kis panel lesz. Az egyetlen probláma a parkolás.

Amúgy szerintem nem akart megbántani a barátnőd, csak neki valamiért kattanása a kertes ház, és magából indult ki. Ha rosszul esett, mondd el neki a házavató bulin. Ti meg mindenképp örüljetek magatoknak, ebben igazad van, a fiatal generáció többsége az életben nem engedhet meg magának egy saját lakást, ennyivel már bentebb vagytok, nektek nem a tulaj mondja meg, hogy milyen színű lehet a nagyszoba, hova kerülhet polc, és tarthattok-e hörcsögöt. Hatalmas mérföldkő ez a közös életetekben, ünnepeld meg a férjeddel.

Ismerős a szituáció.:D

28 éves fiatal voltam, mikor megvettem az első lakásomat.

Egy felújítandó kis lakást vettem,ami őszintén nem a város legelőkelőbb helyén volt.

A legtöbb barátom velem örült segítőkészek is voltak,sokat segítettek a felújításnál is.

Kivéve egyet aki folyamatosan húzta a száját,hogy milyen régi a háztömb,mennyi munkám lesz vele,milyen hangos környékén van,milyen prolik a szomszédok stb.

És az kollégám mondta,aki idősebb volt nálam és az anyjánál élt még.

Szóval egy idő után megtanultam,hogy az egyik fülemen be a másikon ki,amit mond.