Szerintetek helyes ez így?

Több, mint egy éve van egy barátnőm, akivel egészen jól kezdődött a kapcsolatunk és szépen alakult. Róla azt kell tudni, hogy gyermekotthonban nevelkedett, gyermekvédelmis, örökbefogadták stb. tehát kicsit amolyan "gettós". Viszont nagyon jól elbeszélgettünk mindig. Az egyetemen odamentem hozzá, mert azt láttam, hogy nagyon egyedül szívja a cigijét és szerettem volna jobban megismerni. Aztán időről időre ez alakult, sok időt töltöttünk együtt, sokat beszélgettünk egymás életéről, problémáiról, nehézségeiről. Egészen addig, amíg számomra olyan érzést keltett, hogy már lassan hozzám nőtt és biztonságot érzett velem. Ezzel nekem nem volt különösebb problémám, viszont minden egyes terhét elkezdte rám pakolni. Ezen túlmenően a sikereiről folyamatosan dicsekedett, arrogáns stílusban. Mi évfolyamtársak vagyunk és így mindig láthattam, hogy ő a tanárokat hogyan nyeri meg, hogyan csavarja az ujja köré. Közben mindig álszenteskedő stílusban hangoztatta, hogy neki vizsgapánikja van, nem fog sikerülni a vizsgája, közben pedig mindegyik ötös lett. Folyamatosan kellemetlenül éreztem magam mellette, egyre kevesebbnek, míg végül én eljutottam arra a szintre, hogy az önbecsülésem sehol sincs. Ez javarészt neki is köszönhető. Mindig fölém akar kerekedni, bizonyítani, törtetni, s úgy érzem, harmadik szemmel a munka 90%-át ő végzi az emberek szerint, míg én a 10%-ot és ez így nem sarkallt nagyon semmire, hogy én is tegyek valamit, hozzam ki magamból a többet.

Ezt én úgy próbáltam hárítani magamban, hogy a gyerekkor és a családi problémák miatt van ez. A végső döfést egy verseny adott, ahol mindketten ott voltunk, viszont neki megint valami magánéleti problémája lett és privát üzenetben írta meg a tanároknak, hogy neki milyen nehézségei voltak. S meg is nyerte a versenyt, miközben a többi hallgató azt mondta, hogy én érdemeltem volna meg. Úgy érzem, hogy folyamatosan mérgez engem és nem bízom meg benne. Ezt én egy gátlástalan dolognak érzem, amit közöltem is vele. Szerintem visszaél a szociális helyzetével, amit megint helytelennek tartok és nem bírok nagyon már vele lenni. Úgy érzem kiölte az empátiát is belőlem, már nem érdekelnek úgy a problémái, egyszerűen már nem akarok úgy vele lenni, mint azelőtt. Helyes hogy azt szeretném, hogy a következő félévben egyéni tanrendre váltsak, csak azért, hogy ne kelljen vele lennem?