A bullykkal szemben indokolt az agresszió?
Azt mondják, hogy bántalmazottból gyakran lesz bántalmazó és ilyen szempontból ez egy ördögi kör. Nekem mindig azt mondták, hogy a harag rossz tanácsadó, kerüljem el őket, ne menjek bele, ne legyek erőszakos... Semmit sem ért.
Aztán besokalltam és elkezdtem kiereszteni a hangom. Na, azóta senki sem mer már úgy viszonyulni hozzám, mint anno. Még az sem, aki akkoriban nem ismert. Nem vagyok egyébként agresszív, kenyérre lehet kenni. :) Most már inkább amolyan Robin Hood szerepet játszom és azt védem be, aki nem tudja megvédeni még magát.
2
Ugyanúgy vagyok. Amíg nem mentem le agresszív állatba senki nem vett komolyan. Azóta nem mernek, vagy csak ritkán, amikor megfeledkeznek arról, hogy mire vagyok képes. Aztán helyre rakom őket. Barom emberek :D
Pedig olyan szelíd vagyok alapjáraton én mégsem fértek el tőlem.
4
Tökéletesen egyetértek.
Nem védeni kellene a pszichopata, szadista és más hajlamú gyerekeket hanem azonosítani és megfegyelmezni.
Az is hülyeség hogy ez a szülőre van bízva hisz legtöbb esetben az apa is pont olyan, sőt lehet bíztatja gyerekét, hogy legyen “erős”, tökös.
S ha én bemegyek suliba és jól elverem a gyerekem bántalmazóját az már rendőrségi ügy ugye??
4-es, minden szavaddal egyetértek.
Kurvára leszarom, hogy neki mi fáj. Az az ő egyéni szocproblémája, hogy miért lett egy retardált fasz. Ha nem akarja, hogy eltapossam verbálisan vagy fizikailag, akkor ne adjon rá okot. Valakit bullyzni (a szónak a definíciójában benne van, hogy ismétlődő cselekményről beszélünk) rengeteg energia. Szándékos és tudatos erőfeszítés a másik megalázására. Nem egy baleset vagy egy rossz pillanat, hanem egy életvitel. És mint ilyen, bárki el tudja kerülni, aki nem akarja, hogy őt törjék össze lelkileg, utálják/rúgassák ki és semmisítsék meg. Megvannak a magam módszerei, eleget basztattak ahhoz engem is gyerekként, hogy eltanuljam tőlük, mivel lehet valakinek minden reggelre gyomorgörcsöt intézni.
6
Nem szabad visszafogni magad. A lehető legkegyetlenebb kell lenni az ilyen pokolfajzat férgekkel. Mert ők is ilyenek. Egyetlen cél lehet a totális megalázásuk, megtörésük.
Ha nem rakatják intézetbe a tökkelütött iskola személyzet akkor nekünk kell rendet raknunk, és megvédeni másokat akik nem mernek szembeszállni velük.
9
Ja sajnos lehet az erőtörvények uralkodnak ebben meg nincs jó meg rossz.
Ezért végeztem ennek a társadalomnak a tiszteletével, ahol tehetem szabotálok, antiszociális lettem.
Persze ha van néhány rendes ember őket távolról felismerem, velük nem teszem ezt. De amúgy is kevesen vannak nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!